Család

Szülei segítségével nyitotta meg saját pékségét az autista fiú

Nagy kihívás elé nézett az Indiana államban élő Jacob Wittman és családja, amikor Jacob befejezte a középiskolát, ugyanis valahogy biztosítani kellett az autista fiú megélhetését. Fantasztikus ötletük támadt: megnyitották Jacob autista alkalmazottakkal üzemelő pékségét.

Nagyon kevés olyan autizmussal élő felnőtt van az Egyesült Államokban, akinek van munkája. Egy kutatás szerint mindössze a 19 százalékuk dolgozik, nagy részük csak részmunkaidőben. Jacob Wittman édesanyja is aggódott, hogy a középiskolából kikerült autista fia miként fog tudni talpon maradni ezután. Jacob 18 éves kora óta szeretne szakács lenni, de a továbbtanulás, illetve a diploma megszerzése egy felsőfokú intézményben ki volt zárva, ahogy a szülők azt is tudták, hogy Jacob labdába sem rúghat az állásinterjúkon a többi pályázó mellett.

Így jött az ötlet, hogy akkor vállalkozásba kezdenek, és a szülők segítenek a fiuknak összehozni a saját pékségét, amelyben Jacob készítheti a süteményeket, mert azt a fiú nagyon szereti csinálni. Létrejött a No Label at the Table nevű reformpékség, amely nemcsak a kínált ételek tekintetében reform (glutén- és tejmentes dolgokat árulnak), de abból a szempontból is, hogy nem Jacob az egyetlen autista, aki itt dolgozik.

Az édesanya, Shelly Henley azt mondja: azért ezt a nevet választották pékségüknek, mert itt semmiféle címke (label) vagy diagnózis nem védi meg attól az alkalmazottakat és az ételallergiásokat, hogy teljes életet éljenek és jókat egyenek – fogalmaz humorosan a Today.com-nak.

Egyelőre hetente egyszer szerveznek nagy sütést egy kibérelt pékségben, de már így is 13 fiatal felnőtt autistát tudnak részmunkaidőben alkalmazni. Amint lesz állandó pékségük, számításaik szerint az alkalmazottak száma elérheti a 25 főt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top