Család

Mást hamvasztottak el a bátyja helyett

Az eltűnt bátyját kereste Renáta, végül a halotti anyakönyvi kivonatát találták meg. A Szentén élő nő azonnal nyomozásba kezdett.

„Kérdőre vontam őket, még­is hogy képzelték, hogy nem értesítettek a testvérem haláláról, mikor én voltam megjelölve egyetlen kapcsolattartóként. Erre még nekik állt feljebb, hogy miért nem érdeklődtem. Kérdem én: mégis hogyan kellett volna, ha azt sem tudtam, merre lehet?” – nyilatkozott felháborodva Rappai Renáta a Borsnak, miután sikerült kiderítenie, melyik kórházban halt meg a féltestvére, az 50 éves János. A férfinek még júliusban veszett nyoma, azóta keresték, végül a halotti bizonyítványára bukkantak a rendőrök, így tudta meg Renáta, hogy a testvére már nem él.

Annyi derült ki, hogy János a sürgősségi osztályon halt meg, és szeptemberben intézkedtek a hamvasztásos temetéséről. „A boncmester és a hamvasztást végző vállalat is állította, hogy nem találtak semmiféle fémet János testében. Mi­kor közöltem velük, hogy ez lehetetlen, mivel évekkel ezelőtt egy fémprotézist ültettek a bá­tyám állkapcsába, rendkívül zavarba jöttek. Innentől szóba sem álltak velem” – tette hozzá Renáta, aki jogi útra tereli az ügyet, hogy kiderítse, hol lehet a testvére holtteste.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top