Család

„A férjem tavaly csak egyszer feküdt le velem” – vallomás a szexmentes házasságról

A neve elhallgatását kérő feleség 10 éve él szexmentes házasságban. Azt mondja, szerelmes a férjébe, és elégedett a közös életükkel, de az intimitás hiányába szép lassan beleőrül.

A férjem és én tíz éve élünk együtt. Sosem volt felhőtlen a szexuális életünk, de egész mostanáig szentül hittem, hogy egyszer csak, varázsütésre megjavul majd” – kezdte a Today.com amerikai hírmagazinnak adott vallomását a neve elhallgatását kérő amerikai feleség.

A harmincas évei végén járó nő, aki férjével két gyermeket nevel, elmondta, már az első szexuális együttlétük után kigyulladt egy kis piros lámpa a fejében. „Csókolózni kezdtünk, aztán lekerültek a ruhák… én pedig csak arra tudtam gondolni, hogy egyszerűen nincs köztünk semmilyen kémia. Az is eszembe jutott, hogy ez így nem fog működni.

Csakhogy a problémák ellenére a nő szép lassan beleszeretett a férfibe, aki elmondása szerint mindig nagyon kedves, figyelmes, törődő és szórakoztató volt. Így mikor a lánykérésre került a sor, gondolkodás nélkül mondott igent. „Reménykedtem, hogy a házasság megváltoztatja a szexuális életünket is, és kezdetben így is tűnt. A nászéjszakán olyan estét töltöttünk együtt, mint előtte még sosem.”

A boldogság azonban nem volt hosszú életű. „A szex teljesen esetlegessé vált a házasságunkban, ha volt egyáltalán” – panaszolja a feleség, aki a munkába temetkezett, és igyekezett minden energiáját a két gyermekük nevelésébe ölni. „Egy ideig próbáltam őt meggyőzni arról, hogy menjünk párterápiára, de nemet mondott. Én ettől függetlenül járok, de úgy érzem, nélküle nem tudom megoldani ezt a problémát.

A kétségbeesett feleség azt mondja, tavaly egyetlen egyszer bújtak össze a párjával, aki intim együttlét helyett inkább a telefonját babrálja, vagy alszik. „Soha életemben nem éreztem magam annyira értéktelennek és magányosnak, mint most. Miközben a férjem alszik, csak a hátát bámulom, és arra gondolok, hogy ha ez így marad, meg fogok bolondulni.”

Olvass még többet a házasságról az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top