nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

A legnagyobb pofozkodás közepette is nagyon szerettük egymást a testvéremmel

Meghökkentő történetek, avagy a családi kapcsolatok furcsa és gyakran fájdalmas fordulatot is vehetnek. Jó és rossz testvérek is léteznek, és gyakran egy életre is megromolhat egy addig szeretetteljes viszony. Még a testvéreknél is...
Sz.N.
f Ajánlom

“A testvéred a legfontosabb ember az életedben  a szüleid mellett” – nekem mindig ezt mondogatta a nagymamám, így nőttem fel. Jó testvérek is vagyunk, bár nem volt ez mindig így, kisebb korunkban a köztünk lévő 9 év korkülönbség ellenére hangosan és állandóan öltük egymást. Később ez csöndesebb piszkálódásba ment át, míg mostanra teljes az összhang.

Azt sosem vitattuk, a legnagyobb pofozkodás közepette sem, hogy nagyon szeretjük egymást, csak ennek mi egy kicsit másképp adtunk hangot, mint mások.

Vagy, ha úgy tetszik, akkor éppen úgy, mint mások, mert szerintem a testvérek teljesen normális módon ölik egymást. Ma ez csupán emlék, jókat röhögünk azon, hogy mennyire egymás idegeire mentünk a múltban. A nővérem mindenben számíthat rám, és én is őrá, ez nem kérdés, és szerintem ez így oké is, ilyenek a jó testvérek. Nem gondoljuk mindenről ugyanazt, nem értünk mindenben egyet, és gyakran mondjuk is a másikra azt, hogy hülye, de a szeretetkapocs tart. Éppen ezért nehezen tudom elképzelni, hogy létezik másmilyen testvérkapcsolat is, ahol nemcsak hogy nem szeretik, de egyenesen gyűlölik egymást a testvérek még felnőttként is. Pedig van ilyen…

Néha éppen az babrál ki az emberrel, akitől nem is várná. Talán éppen a saját testvére.

Annyira vágytam egy kistestvérre, hogy állandóan könyörögtem a szüleimnek, hogy legyen nekem is végre testvérem. 7 éves voltam, amikor megszületett a húgom, és én végre boldog voltam, megkaptam, amit akartam. Imádtam, dédelgettem, egészen 5-6 éves koráig, amikorra egy valóságos fúria lett belőle. Sosem fogom elfelejteni, hogy ültünk az étkezőasztalnál, ő pedig a combomba döfte a villáját. Én 14 éves lehettem, nagyfiú voltam, de annyira fájt, hogy felüvöltöttem. Ömlött a vér, a szüleim leszidták, de komolyabb következménye nem lett a dolognak, bennem azonban fenntartások ébredtek a húgom iránt. Aztán

rájöttem, hogy semmi másban nem leli örömét a testvérem, mint hogy engem bánt.

Megrúgja a sípcsontomat a klumpájával, elveszi a cuccaimat, és a szüleim ráhagyják. Fura, de féltékeny még ekkor sem voltam rá, csak nem értettem, neki miért lehet mindent, nekem meg nem. És már nem rajongtam érte. Az apám és az anyám viszont igen. Az apám próbálta néha nevelni, de akkor az anyám mindig sírva fakadt, ezért annyiban maradt a dolog. Közben felnőttünk: neki egyre több állata lett, nekem gyerekeim születtek. A gyerekeim egyáltalán nem érdekelték őt, ahogyan a többi ember sem, kezdett egészen távoli és furcsa embernek tűnni. Sosem kérdezte meg, hogy vagyok, csak akkor jelentkezett, amikor neki kellett valami, és én mindig segítettem. Sosem kérdezte meg, hogy vannak a gyerekek, rájuk sem nézett, ha látta őket. Kezdett furán élni, egyedül egy tanyán, rengeteg állattal, és az anyám is hozzá költözött, hogy főzzön és takarítson, meg mosson rá. Inkább egyedül hagyta az apámat is, csak, hogy a kislányával élhessen. Aztán eladtuk a szüleim lakását, és az apám is hozzájuk költözött, de egy külön kis házba. A szüleimnek eszébe sem jutott nekem is adni a pénzből, csak a húgomnak, de én még akkor sem haragudtam rá. Aztán meghalt az anyukám, és az apám új életet kezdett egy másik országban, a húgom pedig szóba sem áll vele. Ja, és velem sem, mert szerinte áruló vagyok azért, mert beszélek az apámmal.

Nemrégiben egy céges ügy miatt feljelentett, ahelyett, hogy szólt volna. Itt elszakadt a húr, többé már nincsen testvérem, én nem tudok rá többé testvérként gondolni.

Furcsa, hogy éppen én vágytam annyira testvérre… Olyan egyedül van, mint az ujjam, mert az apámmal sem áll szóba.”

Még a szeretetben és békében felnőtt testvérek között is lehetnek konfliktusok később, és a felnőttkori nézeteltéréseket gyakran elég nehéz elsimítani, főleg, ha az egyik nem is akarja.

“Négyen voltunk testvérek, 2 fiú, 2 lány. Együtt játszottunk, együtt végeztük a házi munkát, mindig jól kijöttünk. A legnagyobb testvérünk, a bátyám orvos lett, mindnyájan nagyon büszkék voltunk rá. Aztán megnősült, és elvett egy olyan lányt, akit a szüleim nem kedveltek, először nem is értettük, hogy miért. Mostanra rájöttünk: pénzsóvár liba, aki csak nagyzolni akar, és minden hülyeségbe belerángatja a bátyámat. Teljesen eladósodtak, eddig 2 otthonukat bukták el, most albérletben élnek a gyerekeikkel. Mi hárman pedig voltunk olyan hülyék, hogy az összes örökségünket odaadtuk neki, amikor elkérte. Ennek 10 éve, egyetlen vasat sem törlesztett belőle egyikünknek sem, és nem is fog. Ennek ellenére

jóban vagyunk vele, hiszen a testvérünk, de nagyon fáj, hogy simán megrövidített minket a saját és a felesége felelőtlen költekezése miatt.

Vannak ennél azért jóval ideálisabb testvérkapcsolatok is, amelyekről érdemes példát venni.

“Kicsi koruktól fogva imádják egymást, a lányom most 14 éves, a fiam pedig 7. Soha egy pillanatig sem veszekedtek, most sem teszik, a lányom minden nap boldogan segít neki mindenben, és nem tartja dedósnak. Mindenhová együtt mennek, és bár tudom, hogy ez változni fog az idő múltával, azt remélem, hogy örökké ennyire fogják szeretni egymást.

Mi is jó testvérek vagyunk az öcsémmel, valahogy azt látom, hogy a nővér–öcs viszony jól működik a családunkban.

Mindenben számíthatok a testvéremre, és ő is rám, bár szoktunk veszekedni, de komolyan nem haragszunk egymásra.”

A testvérek versengése, sőt a veszekedés is teljesen normális
A testvérek versengése, sőt a veszekedés is teljesen normális

Vannak olyan testvérkapcsolatok, amelyek csak felnőttkorban romlanak meg, de akkor végérvényesen.

A bátyám volt az anyukám kedvence, de én ezért sosem nehezteltem rá. Amikor megnősült, akkor a feleségét saját testvéremként kezdtem szeretni és tisztelni, mikor megszületett a kislányuk, akkor őt is imádtuk. Addigra én is férjhez mentem, teljes volt a családi összhang. Aztán a bátyám beleszeretett egy másik nőbe, és elhagyta a családját, nem törődött többé a lányával sem. Amikor ezt szóvá tettem, akkor azt mondta válasszak, vagy ő, vagy a felesége és a lánya. Én nem akartam választani köztük, ezért soha többé nem állt szóba velem. Mivel az anyukám velem lakott, ezért gyakran jött hozzánk, hogy őt meglátogassa, de többé nem szólt hozzám, és levegőnek nézte a családomat is.

Úgy halt meg a bátyám, hogy előtte évekig nem is találkoztunk.

Nagyon szomorú ez, és a mai napig nem értem, hogy miért történt így.”

Ha neked is van testvérekről szóló történeted, akkor kommentben írd meg nekünk!

Megosztás Facebookon