Család

Úgy pofon vágta a gyerekét, hogy az ajtófélfa adta a másikat

Egy bokodi apa úgy pofon ütötte a kisfiát gyereknevelés céljából, hogy a 11 éves fiú nyolc napon túli sérülést szerzett, a szeme bevérzett. Az apa ellen vádat emeltek.

A Tatabányai Járási és Nyomozó Ügyészség védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat azzal az 51 éves bokodi férfival szemben, aki bántalmazta a gyerekét.

A férfi, a felesége és közös gyerekük Bokodon, egy családi házban élt. A 11 éves kisfiú iskolai magatartásával évek óta voltak problémák, amit az apa elég nehezen tolerált. Miután a gyerek tavaly októberben több szaktanári figyelmeztetőt kapott magatartási problémái miatt, az apa büntetésül hosszabb időre eltiltotta a számítógép használattól. A kisfiú sérelmezte a büntetés hosszú időtartamát, és emiatt nem megfelelő hangnemben beszélt az édesapjával. A férfi ettől annyira ideges lett, hogy egy alkalommal nagy erővel tenyérrel pofon ütötte a gyermeket, aki ettől megtántorodott és az ajtófélfának esett – olvasható az Ügyészség honlapján. 

A férfi ütése következtében a gyerek szeme bevérzett, 8 napon túl gyógyuló sérülést szerzett.

Az elkövetővel szemben a járási ügyészség felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top