Család

Súlyos műtét vár az anyaotthonban lakó, 6 éves Timikére

Súlyos gerincferdülése van a 6 éves Timikének, aki két testvérével és édesanyjával egy nyíregyházi anyaotthonban él. Pár hónapja költöztek oda, miután nem sikerült megmenteni a szülők házasságát. Viszont hamarosan innen is menniük kell, mert Timikére nagy műtét vár.

Puskás Julianna két hónapja költözött három gyermekével egy nyíregyházi anyaotthonba, ahonnan két hónap múlva ismét költözniük kell, ugyanis Timikének születése óta gerincferdülése van, amit októberben operálnak majd meg. A műtét után a kislánynak steril környezetre van szüksége, és rengeteg eszközre, amiket édesanyja most próbál megvásárolni.

Maga a műtét ingyen van, de nem tudok neki kellőképpen bevásárolni, mire kórházba kerül. A testvéreit sem hagyhatom itthon üres hűtővel, hiszen hetekig leszünk kórházban” – mondta Julianna a Blikknek. A háromgyermekes anya eddig a volt férjénél lakott, akivel ugyan próbálták megjavítani kapcsolatukat, de nem sikerült. Julianna így az otthonba került gyerekeivel, és most nyíregyházi lakhatásra gyűjt.

“Rendszeres gyermekvédelemre nem vagyok jogosult, mert 6 órában dolgozom, hiszen anélkül még jobban felkopna az állunk. Lakást nem igényelhetek, és akárhova fordultam eddig segítségért, elutasítottak, vagy még választ sem kaptam. Úgy érzem, nincs más lehetőségem: végső elkeseredésemben Facebookon kérek segítséget, és megosztásokat.”

Timike műtétjét nem lehet tovább halogatni, a kislány csonthiányosan született, hiányzik egy oldalbordája, és még csecsemőként eltört két másik bordája, ami később rosszul forrt össze.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top