Anyaként örülök is meg nem is, hogy lassan vége a nyári szünetnek

Mert persze soha semmi nem elég jó, amikor iskola van, az a baj, amikor szünet van, az a baj. A nyári szünet július közepe után már inkább teher, túl vagyunk a nyaraláson, a gyerekek baromira unatkoznak, egyik bútorról a másikra dőlnek, és semmi értelmes helyre nem akarnak elmenni. Vagy azért, mert meleg van, vagy nincs kivel, mert rajtuk kívül mindenki egész nyáron nyaral…

Persze, Isten őrizz, hogy általánosítsak, az enyémek viszont így működnek: délig alszanak, nagy nehezen elővánszorognak a szobájukból és kezdődik a semmittevés. Szól a tévé, tök mindegy, hogy mi van benne, közben nyomkodják a telefonjukat, és látványosan unatkoznak. Ha apróbb házimunkákat kérek, akkor iszonyúan húzzák a szájukat, mert szerintük ez egyáltalán nem fontos, tökre ráér, különben is utálatos munka, pont nincs kedvük hozzá. Ilyenkor az égre emelem a tekintetemet, és fohászkodom: kezdődjön végre a suli, akkor legalább van napirend, van tennivaló. Ez az állapot nálam egy hónapig tart, vagyis július 10-től nagyjából augusztus 10-ig várom az iskolát, utána viszont rettegni kezdek a tanévkezdéstől. Mert ez azt jelenti, hogy újra időre kell csinálnunk mindent, és a szülők feladata is megszaporodik.

• Reggel korán ébresztő, a nyűgös gyerekeket ki kell ráncigálni a szobájukból, reggeli, uzsonnakészítés, aztán rohanás dolgozni.
• Délután telefon, elindultak-e időben az edzésre, van-e valami extra sürgős, amit hazafelé venni kell, mi volt a suliban.
• Este leckeellenőrzés, tanulás, és szeptemberben minden napra akad valami, ami nincs meg, és be kell szerezni: ceruza, színes és fehér lapok, füzet, csomagolópapír, vonalzó, körző, atlasz, lakat és kulcs a szekrényre, új tornacipő, új tánccipő, iskolatáska, tolltartó, szögmérő és még sorolhatnám napestig. Ezek természetesen mind-mind külön jutnak a gyerekek eszébe, különböző napokon. Mindkettőnek, a biztonság kedvéért.
• Főzés, mert a suliban ehetetlen a kaja, viszont ebédre főtt ételt kell enni, bármi áron, szóval muszáj ételt előállítani, akár van kedved, akár nincs. És mindig kell, hogy legyen otthon friss zsömle uzsira, mert a kenyér nem finom…
• Leckeírás: nem az én dolgom, de drága gyermekeimet fel kell szólítanom erre, és addig kell mondani, amíg el nem készül. Aztán jön a vacsora – miért nincs itthon soha olyan kaja, amit szeretek? –, utána pedig a lefekvéscirkuszt kell megindítani. “Kérlek, menj zuhanyozni és lefeküdni, mert holnap nem tudlak kihúzni az ágyból!”

Tanévkezdés: megint mindent időre kell csinálni

Suliidőben a hétvégéket utálom a legjobban, mert mindig van valamilyen hétvégi program, amit a tanuláshoz kell igazítani. Imádom azt a remek érzést, amikor vasárnap este 10-kor derül ki, hogy valami iszonyú fontos házi dolgozatot kell leadni hétfőre, vagy egy nagyon hosszú verset kell megtanulni, esetleg 60 német kifejezésből írnak tesztet. Ezek persze akkor sem derülnek ki péntek este, ha külön rákérdezek, sőt vasárnap reggel sem… Na, ezek a dolgok nagyon nem hiányoznak nyáron!

A lányom mát hetek óta nyafog, hogy mindjárt kezdődik a suli. Reggelente azért nyafog, hogy unatkozik itthon, este azért, mert nemsokára iskolába kell mennie.Ki érti ezt? Aztán rájövök, hogy a szülők is pont ilyenek: megőrülnek a hosszú nyári szünettől, de az iskola sem hiányzik. Minden évben elmerengek azon, vajon miért nem lehet a gigahosszú 10 hetet felszabdalni, és év közben kiadni a kölyköknek. Sokkal pihentebbek lennének, és jobban menne a tanulás, lenne idejük normálisan elolvasni a kötelező olvasmányokat, nem kéne mindig mindennel rohanni. Biztosan a pedagógusoknak is jobb lenne, sokkal türelmesebbek lennének a gyerekekhez, mert volna idejük kipihenni őket.

Ma reggel egy ismerős anyukával találkoztam a buszon, és miközben beszélgettünk, rájöttem, hogy szinte minden családban ugyanazok a beszélgetések zajlanak le, csak a helyszínek és a szereplők különböznek egymástól. Aztán mindenki túléli az iskolakezdést, meg a nyári szünetet is, és évek múlva tömény nosztalgiával tekintünk vissza arra, milyen szép és jó volt, amíg a gyerekek kicsik voltak… Te mit gondolsz?