Család

Serena Williams elárulta, mikor tér vissza a szülés után

Nem tervez túl hosszú szülési szabadságot Serena Williams.

Mindössze három hónappal azután, hogy világra hozza első gyermekét, Serena Williams már vissza is térne az aktív versenyzéshez. Úgy tervezi, hogy 2018 januárjában elindul az ausztrál nyílt teniszbajnokságon és a célja, hogy meg is nyerje.

A 35 éves teniszezőnő a Vogue-nak adott interjújában megerősítette, hogy egyelőre egészen biztosan nem vonul vissza. Akkor hagyja majd abba a versenyzést, ha már nem fog nyerni. “Vagy nyerek, vagy nem játszom többé” – fogalmazott.

Serena Williams elárulta, mikor tér vissza a szülés után
Fotó: GettyImages

Serena Williams azt is elárulta, hogy ideges a szülés miatt, és epidurális érzéstelenítést szeretne, mivel korábban a műtétei miatt épp elég fájdalmat élt át, nem szeretne újabbakat.

Bevallotta, még dolgoznia kell azon, hogy anyaszerepben lássa magát, hiszen egész eddigi életében saját magával, az egészségével, a testével, a karrierjével foglalkozott. És mint sok más nőtársa, ő is felteszi magának a kérdést, hogy elég jó lesz-e anyának?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top