Család

Kutyapisitől kaphatott életveszélyes fertőzést a 18 hónapos kislány

Ariának kis híján a lábát is amputálni kellett a fertőzés miatt, amelyet egy strandon töltött nap után kapott el.

Amy-leigh Cavanagh, a kislány 26 éves édesanyja a Mirror című brit lapnak elmondta, élete legnehezebb egy hetén van túl. “Egyszerű megfázásnak indult a dolog, ám néhány nappal később már azon imádkoztam, csak élje túl a gyermekem.” Az anyuka elárulta, másfél éves kislányánál egy tengerparton töltött nap után jelentkeztek az első tünetek.

“Aria testét a lábujjától a feje búbjáig mindenhol homok borította, ezért mikor hazamentünk, első dolgom volt megfürdetni őt. Mikor kivettem a kádból, feltűnt, hogy a teste tűz forró” – meséli Amy-leigh. Azonnal hívták az ügyeletes orvost, aki megnyugtatta őket, hogy egyszerű megfázásról lehet szó.

Kutyapisitől kaphatott életveszélyes fertőzést a 18 hónapos kislány

A sokk végül két nappal később jött: ekkorra ugyanis Aria egyik nagylábujja kétszer akkorára dagadt, mint a másik. “Mikor megláttam, azonnal rohantunk Ariával a kórházba; egy percig se csodálkoztam, hogy végül benn is tartották őt” – mondja az anya, akivel aznap este még csak annyit közöltek az orvosok, hogy lányát fertőzés támadta meg.

Mindenfélét kérdezgettek tőlem az orvosok, hogy hol voltunk a napokban, mit csinált a kislány, érintkezhetett-e vegyszerekkel. Végül a főorvos mondta el nekünk, hogy azt gyanítják, a fertőzést a strandon kapta el, ahol mezítláb rohangált.” Amy-leigh a Mirrornak elmondta, a főorvos szerint a fertőzést okozhatta rovarcsípés, vegyszer, de akár kutyapisi is, ami akár egy apró sérülésen keresztül is bejuthatott a testébe.

Kutyapisitől kaphatott életveszélyes fertőzést a 18 hónapos kislány

A kislány végül két napig feküdt kórházban, az orvosoknak meg kellett műteniük a lábujját, hogy eltávolítsák a fertőzött szövetet. Édesanyja azt mondja, bár Aria már otthon lábadozik, még most sem tud rendesen járni, és senkit sem enged a fájós lábujja közelébe.

Olvass még többet a fertőzésekről az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top