nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Amikor anya és lánya egyszerre lesz terhes

Mado 47 évesen tudja meg, hogy babát vár. Ezzel csupán az a gond, hogy harmincéves lánya, Avril épp két hónappal korábban közölte vele, hogy terhes, ő pedig a hírre nem reagált túl jól. Ez a kiindulópontja a Bébibumm című filmnek, és lássuk be, minden adott egy jó, franciás komédiázáshoz. Csakhogy ez most nagyon mellément.
TóCsa
f Ajánlom

Ha valamiben úgy érzed, hogy jó vagy, és nem dolgozol azért, hogy továbbfejlődj, sajnos könnyen bele lehet lustulni a motiválatlanságba. A francia komédiáknak és romantikus vígjátékoknak elképesztő hagyományai vannak, az amerikaiak mellett ők a világ legmegbízhatóbb nevettetői a mozikban. Amikor moziba menet egy francia vígjátékra váltunk jegyet, rögtön társítunk hozzá valami könnyedséget, egy kis stílust, az élet maximális élvezetét és persze némi franciás erotikát és kissé túlburjánzó romantikát. Ezekben a filmekben mindenki a nap minden étkezéséhez megiszik egy pohár jóféle vörösbort, látványos bagetteket visznek haza papírzacskókban, és persze annyi a megcsalás, kibékülés és szerelmes csók, ami csak egy francia filmbe férhet bele. A gond csak az, hogy ez a sok évtizede működő recept kifulladni látszik.

Bajban a francia komédiák

Ma már a franciák nagyjából kétévente tudnak csak előállni egy igazán ütős és a hazáján kívül is nagy nézőszámot hozó komédiával. Csakhogy minden Életrevalókra és Bazi nagy francia lagzikra esik minimum harminc jó esetben teljesen középszerű, rosszabb esetben fárasztó, sablonos és humortalan vígjáték. A legtöbb komédiájuk mostanság olyan, mint ami egy lélektelen gyár futószalagján készül, mellőzve minden emberi érzést és fantáziát. A műfajban alkotott dicső múlt azért még így is sokszor érződik. Az alapötleteik még mindig jók, a színészeik pedig továbbra is olyan csodálatosak, mint régen, és olykor az a híresen franciás hangulat is felsejlik, de ennél csak elképesztően ritkán jutnak tovább.

Vizuálisan nagyjából minden vígjátékuk szabadon felcserélhető egymással, a párizsi belvárosi lakások kissé steril világa pedig már borzasztóan unalmas, főképp akkor, ha tudjuk, hogy Párizs messze nem csak ebből és az Eiffel-toronyból áll. A forgatókönyvíróik pedig mintha megelégednének azzal, hogy volt egy jó alapötletük: a karakterek kidolgozására, a cselekmény ötletes bonyodalmaira, a normális történetvezetésre vagy ne adj isten a működőképes poénok kidolgozására már egyáltalán nem szánnak energiát: úgy vannak vele, hogy a klassz színészeik majd úgyis megoldják. Hogy miért értekezem ennyit a francia vígjáték mostani helyzetéről egy friss film kritikájában? Mert a Bébibumm igazi állatorvosi lova annak, hogy mi is a baj mostanság arrafelé.

Két bébi között a padlón

A kiindulópont itt is stimmel. Adott egy 47 éves, korához képest felelőtlenül élő és kissé gyerekesen viselkedő nő, aki nem tud örülni annak, amikor a harmincéves lánya bejelenti, hogy terhes. Erre egy volt férjével való autós szexből ő is babát vár alig két hónappal később, csakhogy még magára sem tud vigyázni, szóval hogy lehetne jó nagymama és jó anyuka egy személyben? A sztorit hallva a potenciális néző azonnal felkapja a fejét, hiszen ebben simán benne van egy jópofa vígjáték lehetősége. A szereplők között a francia mozi olyan csillagait köszönthetjük, mint a tavaly hazánkban vendégeskedő Juliette Binoche, valamint Lambert Wilson, a helyszín a mindig gyönyörű Párizs, a Bébibumm azonban ennél többet nem tud és nem is nagyon próbál felmutatni.

Minden szereplő egy nagyjából két tulajdonsággal leírható, kétdimenziós figura, ráadásul jól látszik, hogy a rendező nem igazán bízott a színészeiben. Juliette Binoche felelőtlenségét és éretlenségét például a színésznő alapból is kiválóan adná vissza, de rá kellett aggatni egy Metallica-pólót, motorra kellett ültetni, és írni kellett neki egy jelenetet, ahol egy rágót a szájából kivéve a bolti pénztár szalagjára ken, hogy még a leggyengébb értelmi képességű nézőnek is leessen a dolog.

Egy lusta film

A Bébibumm a lusta forgatókönyvírás magasiskolája. Avril csupán azért dolgozik illatszerkészítőként, mert az alkotók szerint nagyon vicces lesz, amikor majd feltalál egy szarszagú klotyóillatosítót, Lambert Wilson kutyája egy tableten kutyacsajokat nézeget, a mancsával oldalra húzogatva az egymás utáni fotókat, és akkor még nem beszéltem arról a végtelenül kínos jelenetről, amikor a terhes Juliette Binoche egy piros selyemsállal betáncikál a férje karmesteri, telt házas előadására, minden funkció és értelem nélkül, gondolván, hogy ez majd biztosan baromi vicces lesz. Hát nem. Az pedig már csak a hab a tortán, hogy azt a nyomorult Eiffel-tornyot úgy tizenöt percenként megmutatják nekünk, hogy még a legostobábbak is rájöjjenek: bizony Párizsban vagyunk.

Kínos látni, hogy az alapötlet kitalálásán, valamint a színészek szerződtetésén túl egyetlen gondolattal sem mentek tovább az alkotók, és megelégedtek az alsó középszerrel. A terhes poénok közül is csak az ezerszer látott kötelezőket hozzák (sokszor kell pisilni, terheshiszti stb.), és egy pillanatra sem próbálnak úgy tenni, mintha motiválná őket, hogy valami jót alkossanak. A szereplőgárdának köszönhetően azonban olykor még így is becsúsznak vicces pillanatok, de egy olyan színészválogatott, amelyben ott van Lambert Wilson, Juliette Binoche és Camille Cottin, ennél sokkal jobbat érdemelne. A francia vígjátékokra pedig igazán ráférne egy vérfrissítés.

Megosztás Facebookon