Eddig mindegy volt, most pipa kell rá – amikor a kamasz divatőrültté válik

Ha van otthon kamasz gyereked, akkor te is észrevetted már, vagy hamarosan észreveszed, hogy mekkorát tudnak változni nagyon rövid idő alatt. És itt nem arra gondolok, hogy egyszer csak nagyobb lesz nálam a fiam, és hirtelen már fel kell néznem rá. Inkább arra, hogy az a gyerek, aki tavaly még egyszerűen kivette a szekrényből a tiszta ruhát, és belebújt, hirtelen válogatni kezd, semmi sem jó, amit eddig megvettél. Pedig milyen egyszerű volt, hogy az üzletben megnézted a méretet, az árát, hogy milyen az anyaga, meg hogy tetszik-e, aztán gyorsan kifizetted. Na, ezt már egy életre el lehet felejteni, hiszen soha többé nem vásárolhatsz egyedül, és vele is csak ritkán, mert inkább a barátaival választ ruhákat.

A legtöbb szülő ilyenkor igyekszik a szerinte elfogadható vágányra terelgetni lázadó csemetéjét, visszarángatni a földre egyre jobban elszabaduló gyerekét. mert nem elég megálmodni, ki is kell fizetni a cuccokat, így járt Judit is a kamasz fiával.

Ne vegyél semmit nélkülem, mert úgysem veszem fel!

“Igazából tavaly kezdődött nálunk az őrület, amikor 14 éves lett a gyerekem. Eddig nagyjából tudtam, hogy mi tetszik neki, a méretét is tudtam, könnyedén bevásároltam a cuccait egyedül, talán a cipő volt ez alól az egyetlen kivétel. Emlékszem, amikor tavalyelőtt nyár elején kiderült, hogy kinőtte a farmer rövid gatyáját, akkor szóltam, hogy menjünk, és vegyünk másikat, de akkor csak rángatta a vállát, hogy neki nincs kedve, intézzem el egyedül. Megvettem, használta. Idén viszont egy téboly neki vásárolni…

Kamasz gyereked van? Na, az az igazi lelki gyakorlat!

Semmi sem jó, csak amit ő választ, és már nem is a ruha a fontos, hanem a márkája. Csak bizonyos üzletekbe akar bemenni, és egyáltalán nem nézi meg egy-egy darab árát, és amikor megkérdezem, hogy miért nézegetünk egy 7000 forintos pólót, akkor csak vonogatja a vállát. Hiába mondom, hogy sokba kerül, és úgysem veszem meg. A legutóbbi veszekedés egy 35 ezer forintos edzőcipő miatt volt, mert nem voltam hajlandó kifizetni pedig szuper divatos, mindenkinek ilyen van, csak az én gyerekemnek nincs. Hát, nem is lesz, mert szerintem 20 ezer körül is remek cipőket lehet kapni, értelmetlen pénzkidobás egy fél évre, mert úgyis kinövi… Télikabátot is horror áron vettem, de az legalább még idén is jó lesz, a legtöbb ruháját egy szezon alatt növi ki. Ez persze teljesen normális, de csak kapkodom a fejem, hogy egy fiúnak hirtelen mitől lett vonzó program a vásárlás, mikor eddig egyáltalán nem érdekelte… És állandóan jönnek a sztorik, hogy bezzeg a többieknek ilyen is van, meg nem igaz,hogy nem akarod megvenni nekem… Az ajándékok szinte mindig vásárlási utalványokra korlátozódnak, az legalább hasznos. Már az alsónadrág és a zokni márkája sem mindegy, kezd az agyamra menni a divatozás, mert ezt tőlünk nem látta soha, az tuti. Remélem, mielőbb túl leszünk ezen, mert sem idegekkel, sem pénztárcával nem fogom bírni sokáig!”

Tetoválás, színes haj, egyre több fülbevaló – ezt látják a gyerekek mindenhol, persze, hogy ez a vágyott állapot. Egy ideig lehet még húzni, halasztani a dolgot, és reménykedni, hátha mégsem akarja majd később, ebben reménykedik Bogi is…

“A lányom 13 éves, mióta megszületett, imád öltözködni. Már ovis korában is előszeretettel válogatta össze a ruháit, és egészen mostanáig nem zavarta, ha turkálóban vásároltuk azokat. Mindig jó minőségű és divatos darabokat vettünk, szépen kimostam, kivasaltam, és úgy kezdte hordani. Mindig örült, ha vásároltam neki valamit, soha nem volt olyan, hogy nem tetszett, vagy húzta volna a száját. Tavasz óta azonban valami megváltozott, a telefonján a ruhaboltok kínálatait böngészi, a rövidnadrágjai közül már nem mindegyiket akarja felvenni, a pólóit kiselejtezte. Egyelőre nem a márka a mérvadó számára, és a ruhák árát is figyeli, de egyre határozottabban érdekli a divat. A hajszínezés őrülete is eluralkodott a barátnői körében, hol rózsaszín, hol kék a kislányom haja, szerencsére egy-egy hajmosás még visszaváltoztatja az eredeti színére. Most éppen egy harmadik lyukat szeretne a fülébe, de még ellenállok, azt mondtam, hogy 15 éves korában majd lehet, és a magas sarkút sem engedem. Még. És csendben aggódom, vajon mi lesz később? A tetoválást már bejelentette, de azt csak 18 éves kora után szeretné, addig még van időm megemészteni.”

Ha az anyukát egyáltalán nem izgatja a shoppingolás, akkor egy kicsit még nehezebb dolga van a gyereknek, na, persze az anyának is. Rékáéknál pont ez a helyzet, mostanában mégis gyakrabban jár bevásárlóközpontokba, mint eddig.

Olyan üzletek is vannak, amiről még nem is hallottam

“A lányom 12 éves, eddig azt vette fel, amit ráadtam, most meg hirtelen kedvenc színe és kedvenc üzlete is lett. A hétvégéken rendszeresen azt kéri, hogy nézelődjünk, mert szeretne magának ruhákat választani. Szerencsére nagyon takarékos, és nem vágyik különösebben drága cuccokra, de mindig az jut eszembe, hogy én a bátyáimtól örökölt gatyákban és pólókban nőttem fel. Persze, örülök, hogy mi megtehetjük, hogy saját ruhákat vásárolunk neki, de attól is félek, hogy ne kapja el a gépszíj, bele ne pörögjön ebbe. Sokszor elmondom neki, hogy a márkás cuccoktól nem lesznek többek vagy jobbak, akik viselik, és szerintem érti is, sőt, azt is megérti, hogy drága dolgokat nemcsak nem tudok, de nem is akarok megvenni, mert fölösleges.”

A kívánságokban pont az a jó, hogy nincsenek határok… A szülők vásárlási és átépítési kedvének azonban vannak, legalábbis Juli erről mesél.

Amikor egy hatalmas gardrób a kívánság, tele ruhával

“A 16. születésnapjára a fiam egy hatalmas beépített gardróbot kért, tele ruhákkal. Amikor meghallottuk ezt, gyakorlatilag elakadt a szavunk az apjával. Persze, nem kapta meg, mert ez irreális kívánság, ha lenne rá pénzünk, akkor sem… Viszont nagyon meglepett, mert nem gondoltam, hogy egy fiúnak is ennyire fontos lehet az öltözködés és a kinézete. A tusfürdőjéből és a dezodorából is olyanokat választ mostanában, ami divatos, lassan több időt tölt el a tükör előtt, mint én. Persze, legyen ápolt, meg tiszta, és nézzen ki jól egy fiú is, de lassan túlzásnak érzem. Háromhetente nyaggat, hogy hosszú a haja, és jelentsem be fodrászhoz, legutóbb azt is hozzátette, hogy nem ártana egy menőbb szalont választani, ott hátha jobb frizurákat készítenek. Biztos, hogy normális ez?”