Család

Túlságosan rövid volt a nadrágja, nem engedték be az étterembe

Az amerikai nő a Facebookon kelt ki magából az új szabályok miatt, amelyeket egyébként nem is a nők, sokkal inkább a férfiak miatt kellett bevezetni.

Nem találjátok ki, mi történt ma velem” – írja vasárnap közzétett Facebook-posztjában Yvette Comeaux. Az amerikai nő az után döntött úgy, hogy billentyűzetet ragad, és felháborodását posztba önti, hogy kvázi kitiltották őt egy étteremből. “A biztonsági őr kedvesen közölte velem, hogy túl rövid a nadrágom, ezért nem mehetek be. Hogy mi van?

 A felháborodott Yvette nyomatékul még egy fotót is mellékelt a poszthoz, amelyen látszik a teljes öltözéke: a mintás blúza és a hozzá felvett fehér rövidnadrág is. A bejegyzésre először csak Yvette barátai reagáltak, ám ahogy terjedni kezdett a dolog, már ismeretlenek is hozzászóltak a kommentfolyamhoz.

Többek között az érintett étterem, a Whiskey River tulajdonosa is, aki szó szerint idézte a közelmúltban elfogadott, az öltözködésre vonatkozó szabályzatukat. Eszerint nem mehet be az étterembe az, aki olyan rövidnadrágot visel, amelyből ha feláll vagy lehajol, kilóg a feneke, emellett kint marad az is, akin olyan fölső van, amely alól kilátszik a köldöke.

A legnagyobb meglepetés csak ezután jött. A szabályra ugyanis nem is a merész öltözékben érkező nők, sokkal inkább a férfiak miatt volt szükség: sokan ugyanis rendszeresen haspólóban, rövid shortban, cowboycsizmában és kalapban érkeztek, amit a tulajdonos és alkalmazottai is megelégeltek egy idő után.

Olvass még többet a rövidnadrágról az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top