Család

14 jel, hogy bántalmazó kapcsolatban élsz, csak nem veszed észre

Senki sem tervezi előre azt, hogy bántalmazó kapcsolatban éljen. Sőt akik már megmenekültek egy bántalmazó mellől, és megfogadták, hogy soha többé nem kerülnek ilyen helyzetbe, sokszor újra bántalmazás áldozataivá válnak.

Az a szomorú igazság, hogy 5-7 erőszakos cselekedet történik azelőtt, hogy egy nő elhagyná a bántalmazóját. Könnyebb elkerülni, hogy beleragadj egy ilyen kapcsolatba, ha felismered a korai jeleket. Ha a párod viselkedésére jellemzőek a következőkben felsoroltak, akkor jó eséllyel bántalmazó kapcsolatban élsz.

1. Nagyon gyorsan halad a kapcsolatban

Már a legelején közli, hogy soha nem volt még senkibe ilyen szerelmes, és veled akarja leélni az életét. Arra kényszerít ezzel, hogy gyorsan kötelezd el magad mellette.

2. Folyamatosan féltékeny

Megszállottan viselkedik veled szemben, állandóan hívogat, váratlanul megjelenik, tudni akar minden lépésedről. Azt várja el tőled, hogy felébredés után az első, lefekvéskor pedig az utolsó gondolatod is ő legyen. Ez az érzelmi bántalmazás egyértelmű jele.

3. Irányítani akar

Szinte kihallgatáson érzed magad, egyfolytában kérdezget, hogy kivel voltál, merre jártál, ellenőrzi az autódban a kilométerórát, ő akarja kezelni a pénzedet, ragaszkodik hozzá, hogy engedélyt kérj tőle, ha menni akarsz valahova vagy csinálni akarsz valamit.

4. Irreális elvárásai vannak

Azt várja el tőled, hogy minden tekintetben tökéletes legyél, és elégítsd ki minden igényét.

14 jel, hogy bántalmazó kapcsolatban élsz, csak nem veszed észre

5. Elszigetel másoktól

Megpróbál elvágni a családodtól és barátaidtól, sőt akár arra is rávehet, hogy mondj fel a munkahelyeden. Annyi a célja ezzel, hogy ne maradjanak körülötted emberek, akikhez fordulhatnál segítségért, és függővé válj tőle.

6. Másokat hibáztat egyfolytában

Mindenki hibás, csak ő nem. Hülye a főnök, a családja, te. A viselkedésed feldühíti, te vagy a hibás, ha kezet emel rád vagy kiabálni kezd veled.

7. Hiperérzékeny

Könnyen megsértődik, és mindenhol igazságtalanságot lát maga körül. Úgy érzed, tojáshéjakon kell mászkálnod, nehogy megbántsd valamivel öntudatlanul.

8. Kegyetlen az állatokkal és a gyerekekkel

Nem okoz neki problémát, ha el kell vernie a kutyát, sőt úgy tűnik, élvezettel teszi. A gyerekeket leginkább szóban addig kínozza, míg sírásban nem törnek ki.

 

9. Szex közben “játékosan” durvul

Élvezi, ha ledobhat az ágyra, vagy lefoghat akaratod ellenére. Az erőszak gondolatát izgalmasnak találja. Manipulál és kényszerít arra, hogy megtegyél olyan dolgokat is az ágyban, amiket nem akarsz.

10. Szóban bántalmaz

Állandósul a kritizálás, és hogy kegyetlen dolgokat vág a fejedhez. Gúnyolódik, csúfolódik, megtalálja a gyenge pontjaidat, és felhasználja a múltadat ellened.

11. Szigorú elvei vannak a kapcsolatban

Elvárja tőled, hogy kiszolgáld, maradj otthon, és legyél engedelmes feleség.

12. Hirtelen hangulatingadozásai vannak

Egyik pillanatban még ölelget és szeret, a másikban pedig már haragszik rád, te pedig csak kapkodod a fejed, hogy mi történik.

13. Erőszakos múltja van

Elismeri, hogy régebben már ütött meg nőt, de határozottan állítja, hogy csak az adott helyzet hozta ki belőle az állatot.

14. Fenyeget

Ha sarokba szorítva érzi magát, rögtön azzal fenyegetőzik, hogy elhagy, vagy hogy bántani fog. Persze utána próbálja szépíteni azzal, hogy nem gondolta komolyan, de ne higgy neki, előbb vagy utóbb tettlegességre kerül a sor.

Ha te is bántalmazó kapcsolatban élsz, fordulj a NANE egyesülethez segítségért!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top