Család

Úgy hasba rúgta kisfiát a nő, hogy leszakadt a gyerek lépe

A gyerek nevelőszülőhöz került, a bántalmazó anyának életveszélyt okozó testi sértésért és kiskorú veszélyeztetéséért is felelnie kell.

Egy verőcei nő éveken keresztül egyedül nevelte a kisfiát, majd 2013-ban új kapcsolatot létesített, élettársával öt gyermeket neveltek: a férfi három, a nő egy gyermekét és közös gyermeküket. A közös gyermek megszületését követően a nő egyre kevesebb figyelmet fordított a saját kisfiára. Vele hideg, elutasító volt, a gyermek fegyelmezetlenségére dühkitöréssel válaszolt, néha megrángatta, ellökte. A gyereket rendszeresen elhanyagolt állapotban vitte az óvodába: a csöppség mosdatlan, fésületlen volt, nem az időjárásnak megfelelő vagy a méretéhez illő ruházatot viselt.

A család 2015 októberében a Szentendrei-szigetre kirándult. Ebéd közben a kisfiú véletlenül többször kiborította az ételt, és megpróbálta a fűben elrejteni. A nő – aki korábban versenyszerűen űzött egy küzdősportot – dühbe gurult, és az egyik lábával nagy erővel megrúgta a gyerek hasának bal oldalát.

A nap folyamán a gyermek egyre rosszabbul lett, ezért másnap kórházba szállították, ahol megállapították, hogy életveszélyes sérülése keletkezett, a lépe leszakadt.

A történteket követően a gyermek a nagyszülő gondozásába került, a főügyészség a vádiratában a vádlott szülői felügyeleti jogának megszüntetésére tett indítványt.

A Pest Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettével és kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja a nőt.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top