Család

A párom az apám vagy a nagyapám is lehetne

"Voltak olyan pofátlanok, és csak magukra gondoltak, amikor ekkora korkülönbséggel komolyan gondoltak egy kapcsolatot, és még gyereket is vállaltak" – történetek arról, milyen felnőni úgy egy gyereknek, ha a szülei között óriási a korkülönbség.

Gábor 2 éves volt, amikor elvesztette az édesapját

Gábor a húszas évei végén járt, amikor lehuppant egy nap a rendelő kanapéjára, és miután vett egy nagy levegőt, csak annyit mondott, hogy valami gond lehet vele, mert mindig elmenekül a kapcsolatokból, ha azok komolyra fordulnának. Az aktuális barátnőjével csaknem 2 évig húzta, ám amikor az közös lakásról és egy utódról kezdett álmodozni, akkor ő behúzta a vészféket, és inkább szakított a lánnyal. Gábor leginkább szomorú volt, hogy nem tud megmaradni senki mellett, és nem tud komoly kapcsolatban élni.

A szomorúságát rendkívül heves düh váltotta fel, amikor a családjáról kezdtünk beszélni. Elmesélte, hogy haragszik nagyon a szüleire, mert felelőtlenek voltak, akik nem gondolták át a családalapítást. Édesanyja 21 éves volt, amikor megismerkedett az apjával, aki akkor már hatvan felett járt.

Anyja elmondása szerint ez egy életre szóló szerelem volt – “de ugyan milyen életre?” – fűzte hozzá cinikusan Gábor, amikor a gyors ismeretséget házasság követte, és 1 évre rá megszületett ő, majd alig 2 éves volt, amikor meghalt az apja. Az édesanyja egyedül nevelte fel, nem létezett számára más férfi, csak a néhány együtt töltött év után meghalt férje. Így a fiú apa és az ő mintája, példája nélkül nőtt fel egy örökké szomorú, gyászoló nő mellett. “Mert voltak olyan pofátlanok, és csak magukra gondoltak, amikor ekkora korkülönbséggel komolyan gondoltak egy kapcsolatot, és még gyereket is vállaltak” – ahogy Gábor fogalmazott.

Bár Gábor története ritkaságszámba megy, mert a 40 év korkülönbség azért nem mondható gyakorinak, jól mutatja, hogy milyen sebeket ejthet egy gyermeken, ha apa nélkül, egy halott szülő emlékében kell felnőnie. Természetesen most fel lehet hördülni, hogy meghalhat egy apa fiatalon is, akkor is maradhatnak egyedül anyák kicsi gyermekkel, de lássuk be, egy bizonyos kor felett valóban érdemes átgondolni, hogy meddig lehetünk a gyermekeink mellett, és mi mindent adhatunk nekik útravalóul az életükhöz.

Képünk illusztráció (Fotó: Profimedia)
Képünk illusztráció (Fotó: Profimedia)

Családalapítás 2.0

Manapság már nem ritka, hogy a huszonéves anyuka egy középkorú férfival alkot egy párt, és így vállalják a gyerekeket, esetleg az apuka már felnevelte az első házasságából a csemetéket, és egy újabb családot alapít a negyvenes, ötvenes éveiben. Saját magam is tapasztaltam, hogy a bölcsődében, óvodában nehéz olykor eldönteni, hogy a nagypapa vagy az apuka jött-e a gyerekért, főleg akkor, ha az anyukán látszik, hogy még igen fiatal.

Meg merem kockáztatni, hogy az elmúlt években, évtizedben jelentősen megnőtt azon párok száma, ahol több évtizedes korkülönbség van, elsősorban a férfi javára.

Ezek a párok akár jól is működhetnek, láthatunk erre példákat, hiszen a párok összeérhetnek, az egyik kicsit hozzáfiatalodik a másikhoz, míg a másik hozzáöregedik az egyikhez, ám sokkal nagyobb az esélyük, hogy konfliktusok, krízisek alakulnak ki.

Ennek egyik legfőbb oka, hogy más-más életszakaszban vannak, így sokszor a normatív krízisek is egymásba csúszhatnak, ezáltal nő, fokozódik a stressz, a konfliktus. Például gondoljunk el egy késő negyvenes vagy kora ötvenes apukát, aki éppen próbálja megfejteni az életközepi krízise alatt, hogy jó irányba tart-e az élete, elégedett-e, és közben egy hároméves dackorszakát is kezelnie kell, vagy huszonéves párja szülés utáni depresszióját. Lehet, hogy nem is érti, hogy mi lehet a másik baja, hiszen nem ugyanabban az életszakaszban vannak, de az is megeshet, hogy a másik krízisét lekicsinyli, hiszen ő már túl van mindezen, nem is olyan nagy dolog az. A sok összecsúszó krízis nem segíti, hogy támogatni tudják egymást, hogy átsegítsék a másikat a nehézségeken, hogy közös megküzdési stratégiát dolgozzanak ki.

Lehet, hogy generációnyi különbségek vannak a pár tagjai között, így más-más például a prioritás az életükben. Igen, ilyen adódhat olyan pároknál is, akik korban közel állnak egymáshoz, de fokozott a veszély azoknál, akiket évtizedek választanak el egymástól. Így aztán

könnyen előfordulhat, hogy a húszas éveiben járó nőt, aki lehet, hogy még keresi önmagát, a céljait, próbálja felépíteni az életét, nem érti az ötvenes férfi.

Miért kell annyit bulizni, miért tart olyan sok baráttal kapcsolatot, miért nem látja a fontos dolgokat az életben? A kezdeti egyensúly, mely jellemezheti ezen párokat, amikor is mindkét fél az értéket látja a kapcsolatban, sokszor csak átmeneti. Míg a nő a biztos hátteret, az egzisztenciát, a nyugodt élet lehetőségét, a megbízhatóságot látja a férfiban, addig ő a fiatalságot, a vitalitást, a pezsgést adja a partnerének, ám csupán ezek a dolgok nem mindig elégségesek egy tartós kapcsolathoz.

Közös értékek, hasonló látás és gondolkodásmód szükségeltetik az egyensúlyhoz, illetve a másik elfogadása, támogatása, a másféleség értékként való megélése. Mindez nem könnyű feladat, ha a felek ahelyett, hogy közelednének egymáshoz a meg nem értettséget élik meg, és a különbözőségükre, nem annak a tolerálására figyelnek, azt erősítik fel.

Sok pár küzd azzal a nehézséggel, hogy míg a kapcsolat elején a nő a támogató, elfogadó társat (olykor apafigurát) látta a férfiban, addig ez néhány év múlva már visszahúzó erő, mely nem engedi őt felnőni, önállónak lenni. A férfiak oldaláról a nehézség akkor jelentkezik, amikor az idős kor határát elérve a társ szerep erősödését igényelnék a kapcsolatban (csak rá figyeljenek, támogassák, csendesedjenek el), ám ez nem tud megvalósulni, mert lehet, hogy kicsi gyerekek vannak a családban, és a nő energiáinak jelentős részét ők kötik le, vagy mert a nő még olyan életszakaszban van, ahol nem a befelé fordulás, egymásra fókuszálás áll a középpontban, hanem a nyitottság a világ és az új dolgok felé.

Míg a férfi a nyugalmat, a lelassulást keresi, addig a nő a legdinamikusabb éveiben van.

A párom az apám vagy a nagyapám is lehetne

Angéla legszívesebben köddé vált volna

 A párkapcsolati kérdések mellett fontos átgondolni azt is, hogy a gyermekek miképpen élik meg azt a családot, ahol jelentős a szülők között a korkülönbség. Amint Gábor történetéből láthattuk, a gyermek párkapcsolatra lépése is meg tudja sínyleni, ha úgy érzi, ő nem volt fontos a szüleinek, netán felelőtlenül várták őt. Hasonló érzésekkel küzdött Angéla is, aki önértékelési problémái miatt kért segítséget. A tizenéves lány teljesen magába zárkózott, olyannyira, hogy már a szüleivel sem állt szóba. Nem voltak barátai, és az iskolából is kimaradozott. Angéla anyja a harmincas éveiben járt, míg apja már hetven volt, akitől a lány állandóan azt hallotta, hogy mindjárt meg fog halni.

Angéla úgy érezte, hogy neki hiba volt megszületnie, mert az apja talán nem lenne olyan fáradt, halált váró, ha ő nem lenne. Úgy érezte, a szülei sokkal nyugodtabb életet élhetnének, ha nem kellene vele bajlódniuk.

Angéla szeretett volna köddé válni, eltűnni. Ezt az érzését fokozta, hogy értéktelennek, gondnak, nyűgnek érezte magát. Míg Gábor a szüleit hibáztatta, és dühös volt rájuk, addig Angéla magában kereste a hibát, és szomorú volt saját létezése miatt. Míg Gábor próbálkozott a párkapcsolattal, szeretett volna nyitott lenni rá, addig Angéla nem talált fogódzókat az életében, és egyre jobban magába fordult, bezárkózott.

Egy párkapcsolatban a nagy korkülönbség tehát sok nehézséget hordoz magában, ám működőképes lehet, ha nem csak valami pótlékot (például egy támogató apát, vagy a fiatalítás eszközét) keresik egymásban.

Amennyiben a pár figyel egymásra, ha időt és energiát szánnak arra, hogy el ne feledjék azt, amit megszerettek egymásban, ha a különbözőségeket értékként és nem akadályként, nehézségként élik meg, ha képesek támogatni egymást, akkor áthidalhatóak a közöttük lévő évek, de sok tudatosság és figyelem kell, hogy a párkapcsolati és ha gyerek van, akkor a családi egység kialakuljon és megmaradjon.

A cikk szerzője Szentgyörgyi Edit pár- és szexuálterapeuta. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen diplomázott, majd a Magyar Családterápiás Egyesület család- és párterápiás képzését követően a Semmelweis Egyetem posztgraduális képzésén tanult szexuálterápiát. Később a mediáció és a coaching eszközeit, szemléletét is beépítette munkájába. Tagja a Magyar Családterápiás Egyesületnek és a Szexológiai Tudományos Társaságnak.

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top