nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

A tejesdobozokon keresett négy fiatalból három nincs is eltűnve

Az figyelmet eltűnt gyerekekre felhívó tejesdobozos kampány egy nemzetközileg ismert projekt, itthon is évek óta lehet találkozni eltűntnek hitt gyerekek fényképeivel az Alföldi tej dobozain. Csakhogy most kiderült: a hazai kampány lemaradt egy rendszerfrissítéssel. Négy jelenleg keresett fiatal közül ugyanis hárman már biztosan nincsenek eltűnve.
NLCafé
f Ajánlom

Magyarországon 2011-ben a tévés műsorvezető, Kárász Róbert ötlete nyomán jelent meg a tejesdobozos kampány, ami az azt szervezető GAP Média tulajdonosa, Kárász szerint igazán sikeres: már harminc fölött van az így megtalált fiatalok száma. Csakhogy a Magyar Narancs most azt írja, hogy mégsem működhet tökéletesen a kampány, mert a tejesdobozokon jelenleg szereplő fiatalok közül valójában a többség már előkerült.

Nincsen például eltűnve a fényképével viszont még mindig a reggeliző asztalokra kerülő B. Bálint, akit a lapnak sikerült utolérnie – szemlézi a 444. A most 19 éves Bálint az mondta a Magyar Narancsnak, hogy bejelentett lakcíme van, az állítólagos eltűnése napján is a barátnőjével volt Esztergomban. Elmondása szerint fogalma sincs, hogy került fel a fotója a rendőrség honlapjára az eltűnt személyek közé. 

Tejesdobozok 2011-ből
Tejesdobozok 2011-ből

Ahogy a tejesdobozokon szintén eltűntként keresett G. Márkot is elérte az újságíró, tehát annyira mégsem veszhetett nyoma a fiúnak. G. Márk a tejesdobozon említett napon 2015-ben valóban elszökött egy barátjával a nevelőszüleitől, de 12 óra után a rendőrök megtalálták, ezért nem érti, hogy került fel az eltűnt személyek listájára. 

G. Klaudia már nagykorú. 2013-ban valóban eltűnt, de aztán hamar megkerült, ezt a lap kérdésére rokonai is megerősítették. Az ő fotója azóta már lekerült a rendőrség adatbázisából, és az ő fényképével megjelenő tejesdobozokat vélhetően hamarosan ki is vonják a forgalomból. 

A négy fiatal közül egyedül  B. Anna Zsanett nem került még elő, ő tíz éve tűnt el, ma már 27 éves. Egy pár éve született bejegyzés szerint a 2007-ben eltűnt fiatal vélhetően nemzetközi prostitúciós hálózat áldozata lett.

Kárász Róbertet elmondta a Magyar Narancsnak, hogy szerinte minden esetben jóhiszeműen és körültekintően járnak el, nem nyomoznak senki után, mert ez a rendőrség dolga. Cége ugyanis a rendőrséggel kötött megállapodást arról, hogy a tejesdobozokra felkerülő gyerekek fényképét átvehetik a police.hu-n megjelenő adatbázisból, azaz az első hibát a rendőrség követhette el, amikor már rég nem eltűnt személyeket is szerepeltet az adatbázisában – írja a lap.

 

Megosztás Facebookon