Család

Saját öccsét hozta világra egy 30 éves nő

Katherine önként vállalkozott arra, hogy kihordja féltestvérét. Azt mondja, azért döntött így, mert szerette volna boldoggá tenni édesanyját, akinek 12 éve el kellett távolítani a méhét.

A most 47 éves Jacky Edwards 35 éves volt, mikor egy meglehetősen komplikált terhesség végén életet adott ötödik gyermekének. Mint mondja, nemcsak a várandóssága, de később a szülés is embert próbáló volt: a rengeteg komplikáció miatt az orvosoknak végül el kellett távolítaniuk Jacky méhének egy részét.

Az ötgyermekes édesanya azt mondja, beletelt egy kis időbe, mire összeszedte magát az operáció után, azt azonban, hogy nem lehet több gyermeke, akkor még nem bánta. “Öt gyönyörű gyermek büszke édesanyja voltam addigra, nem akartam ennél többet. Ha akkor valaki azt mondja nekem, hogy évekkel később újra gyermeket szeretnék majd, kinevetem” – nyilatkozta Jacky a Daily Mail című brit bulvárlapnak

Saját öccsét hozta világra egy 30 éves nő

Pedig így történt. Jacky öt évvel ezelőtt, 2012-ben megözvegyült, rá egy évre pedig megismerkedett második férjével, Paullal. “2014-ben házasodtunk össze, egy évvel később pedig úgy döntöttünk, bővítjük a családunkat” – mondja az asszony, majd hozzáteszi, hiába jelentkeztek egy meddőségi klinikán, az orvosok elutasították őket Jacky kora miatt.

Már épp feladták a dolgot, mikor Jackie legidősebb lánya, a 30 éves Katherine úgy döntött, kihordja a gyermeket. “Azért tettem, mert pontosan tudtam, anyám mennyire vágyik egy babára, és szerettem volna boldoggá tenni őt” – vallja be Katherine, aki ápolónőként dolgozik. Hozzátette, a tudat, hogy édesanyja férjétől vár gyermeket kezdetben nagyon furcsa volt, ám rövid idő alatt sikerült hozzászoknia a gondolathoz.

Végül egy komplikációktól mentes várandósság végén egészséges kisfiút hozott világra, aki a Caspian nevet kapta.

Olvass még többet a mesterséges megtermékenyítésről az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top