Család

Ezek a barátságok kiállták az idő próbáját

Kevés gyerekkori barátság éri meg a felnőtt éveket, de amelyiknek sikerül megmaradnia, az talán a legkülönlegesebb emberi kapcsolatunk lehet. Mutatunk néhány barátságot, amely kiállta az idő próbáját.

Egy ezeréves gyerekkori barát már tényleg inkább családtagnak érződik, hiszen az évek alatt szinte mindent megtudott rólunk, mégis mellettünk maradt. Az ilyen évtizedes barátságokban általában van valami egészen különleges, a felek szinte bármikor gond nélkül fel tudják venni egymás életének fonalát, és olyan természetességgel viszonyulnak a másikhoz, ami valószínűleg csak úgy érhető el, ha egész gyerekkorotokban együtt gyártottátok a vízibombákat.

Az ilyen barátságok előtt tisztelegnek az alábbi fotók! 

Ezek a barátságok kiállták az idő próbáját
11 év különbség, töretlen barátság
Ezek a barátságok kiállták az idő próbáját
1998, jelmezbál és 2016, esküvő
Ezek a barátságok kiállták az idő próbáját
20 éve és örökké legjobb barátok!
Ezek a barátságok kiállták az idő próbáját
Barátnők 2002-ben és 2016-ban
Ezek a barátságok kiállták az idő próbáját
1978–2016: szinte semmi nem változott!
Ezek a barátságok kiállták az idő próbáját
Haverok 10, 17 és 29 évesen!
Ezek a barátságok kiállták az idő próbáját
Az ovitól a diplomáig.
Ezek a barátságok kiállták az idő próbáját
Legjobb barátok már 30 éve!

 

Olvass még többet a barátságról az NLCafén:

 

BoredPanda

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top