Család

Csodás meglepetéssel várták a szomszédok a rákbeteg gyermekükről gondoskodó szülőket

Miután kiderült, hogy kisebbik fiuknak agydaganata van, a szülők gyakorlatilag beköltöztek a kórházba. Szomszédaik úgy döntöttek, míg oda vannak, valóra váltják a legnagyobb álmukat.

Az arizonai Surprise-ban élő kétgyermekes házaspárnak minden vágya volt egy hátsó kert, ahol van medence, grill és tűzrakó hely. 2015-ben költöztek a városba, ám a hátsó kert megszépítésére valahogy sosem jutott idejük. Mikor március közepén kiderült, hogy hatéves fiuk súlyos beteg, hogy rosszindulatú agydaganatban szenved, ezt a tervüket végleg feladták.

Csodás meglepetéssel várták a szomszédok a rákbeteg gyermekükről gondoskodó szülőket

A szülők a Today.com című amerikai hírmagazinnak elmondták, hogy az orvosok fiuk agyában egy gyerekököl nagyságú daganatot találtak, amelyet csak két, egyenként 15 órás operációval tudtak eltávolítani. “Colinnak a műtét után újra kellett tanulnia beszélnie és járni is, ezért jóval tovább kellett kórházban lennie, mint azt elsőre gondoltuk. Végül az orvosok 53 nap után engedték őt haza.

Csodás meglepetéssel várták a szomszédok a rákbeteg gyermekükről gondoskodó szülőket

Míg a szülők gyakorlatilag minden létező idejüket a kórházban töltötték, a szomszédok úgy döntöttek, a maguk módján megkönnyítik ezt a nehéz időszakot a Raskey  családnak. “Tudtam, min mennek keresztül, és azt is, hogy sokat jelentene nekik egy kis segítség” – mondta Davis Margue, a család szemközti szomszédja, aki azon túl, hogy összetrombitálta a segíteni vágyó ismerősöket, barátokat, pénzt is szerzett a felújításra.

A 40-50 fős csoport április 29-én reggel 6 órakor találkozott a Raskey-ház előtt, majd egész nap dolgoztak (késő éjjelig), hogy elkészüljenek a meglepetéssel. “Szerencsénk volt, mert egyetlen nap elég volt ahhoz, hogy szépen rendbe szedjük a hátsó udvart” – mondja Margue, aki bevallotta, mikor a család hazatért, és szemügyre vette a meglepetést, nehezen tudta visszatartani a könnyeit.

Mindig is arra vágytunk, hogy az otthonunk úgy nézzen ki, mint a földi paradicsom. Hála a sok jó szívű segítőnknek, ez most meg is valósult” – mondta Brett Raskey könnyek között, majd hozzátette, családjával rengeteg időt töltenek majd itt.

Olvass még többet a szomszédokról az NLCafé oldalán: 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top