Család

Apja talált rá az ablakból kizuhant kislányra

Míg a szülők dolgoztak, a keresztanyja vigyázott a kis Pannára, ám fél órára teljesen magára hagyták.

Egy hároméves kislány szombat reggel kizuhant egy kistarcsai társasház negyedik emeleti lakásából. A csöppség a kórházban belehalt súlyos sérüléseibe.

A gyerek szülei egy műszakban dolgoztak, ezért a kislányra a keresztanyja és annak párja vigyázott, ám nekik is el kellett menniük, ezért a kislány nagyjából félórára egyedül maradt, ekkor történt a baleset. A kizuhant gyerekre az édesapja talált rá.

A Bors az egyik szomszédtól megtudta, hogy Panna szüleit gondos embereknek ismerték, akik nagyon szerették, és óvták egyetlen kislányukat. A család egyik ismerőse is megerősítette ezt. Azt mondta, a szülők soha nem fogják feldolgozni a tragédiát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top