nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Az igazgató szerint túl rövid a gyerek sortja. Akkor jöjjön el velünk vásárolni!

Újabb anyuka akadt ki egy iskola értelmetlen szabályozásán: a gyereket azért rótták meg, mert túl rövid sortot viselt, anyukája erre vásárlásra invitálta az igazgatót.
NLCafé
f Ajánlom

Ha Catherine Pearlman 13 éves kislánya legközelebb rövid sortban megy iskolába, komoly következményekkel kell szembenéznie. A sortnak legalább olyan hosszúnak kell lennie, hogy nyugalmi helyzetben a lány oldala mellett tartott, nyújtott karjai ujjvégein túl érjen, ez azonban nem olyan egyszerű a már most 170 centi magas lány esetében.

A gyerek már másodszor kapott figyelmeztető megrovást a sortjáért, de az igazgató kilátásba helyezte, hogy a következő esetnek már komolyabb következményei lesznek. Pearlman nyílt levélben reagált az iskola dorgálására, ahol azt írja, az aggódó iskola munkatársait ezennel szívesen invitálja vásárlásra. “Sok szerencsét, hogy találjatok olyan ruhákat, amik a lányom és az iskola elvárásainak is megfelelnek” – írja az anyuka.

Az igazgató szerint túl rövid a gyerek sortja. Akkor jöjjön el velünk vásárolni! 

Az anyuka azt mondja, a lánynak mindennek a tetejébe még az ujjai is nagyon hosszúak, szóval tényleg nem lesz egyszerű dolga az igazgatónak, ha elfogadja a kihívást.

 

Metro

Megosztás Facebookon