Család

Ahogy felvettem anya családnevét, minden megváltozott

Nevünk személyiségünk része, ami nemcsak áldás lehet, de átok is. Így gondolt nevére az a férfi is, aki egy új névvel kezdett új életet. Sorai apjának szólnak.

Péter (40) tinédzser volt, amikor szülei elváltak. Édesapja egyik napról a másikra úgy döntött, kilép fia és felesége életéből, magukra hagyja őket, boldoguljanak, ahogy tudnak. Döntésével nehéz sorsra ítélte fiát, és egyben megteremtett egy olyan erős szövetséget fiú és anya között, aminek segítségével Péter később a magasba törhetett. Péter apja iránt érzett haragja harminc év után sem csillapodott, egy új névvel azonban sikerült egy új fejezetet kezdenie. 

“Egy férfi életében az egyik legnagyobb öröm, ha gyermeke születik. Hirtelen minden örökre megváltozik. Bár az ember ilyenkor sok mindent elveszít, de sokkal többet kap cserébe: egy mosolyt, egy ölelést, egy ölben elalvást, egy nagy beszélgetést, a mindent. A büszkeséggel tölt el, hogy a magatehetetlen kis újszülöttből milyen nagyszerű emberke növekszik, hogy mennyi mindenben már most jobb mint a szülei. Micsoda tiszta szív és lélek lakozik benne, ami az idő múlásával csak szebben tündököl. Az élet legnagyobb csodáját kapja meg az ember gyermeke megérkezésével – de persze vannak kivételek, akik nem kérnek az effajta örömökből. Ilyen vagy te is.

22 éve nevet változtattam. Alig vártam, hogy 18 éves lehessek, és életem egyik első lázadásaként kilökhessem magamból a teljes neved; tudtam, ahhoz ragaszkodtál, hogy én is Kovács Lajos legyek. Attól a naptól kezdve nem voltam többé a fájó bélyeg hordozója, amely mindennap rád emlékeztetett.

Mindig azt olvastam, vigyáznia kell egy nőnek, amikor férjhez megy, mert a név megváltozása megváltoztathatja a jellemet és kihatással lehet az egész életére. A névváltozással velem is ez történt, de talán szokatlan módon, jó szelet hozott a vitorlámba. Nem akartam hasonlítani, nem akartam ugyanolyan lenni, mint te. Nem lettél számomra tekintélyszemély, így nem lettél követendő példa sem. Ahogy felvettem anya családnevét, minden megváltozott. Könnyebbnek, újnak, tisztának éreztem magam, mint egy új testbe született lélek.

Egy dolognak nagyon örülök: minden sikert, amit az életben elértem, nem a tőled kapott név fémjelez. Mert semmit sem tettél értem. Különösebb nyom nélkül tűnsz el az életemből, és az utókor sem tudja majd, hogy ki is volt az én apám.”

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top