Család

Rengeteg kétgyermekes magyar család él a létminimum alatt

Egy létminimum-számítás alapján kiderült, hogy a két gyereket nevelő, kétkeresős családok 36 százaléka a létminimum alatti jövedelemből kényszerül élni. A Magyar Szakszervezeti Szövetség szerint a családi pótlék összegét kéne megduplázni a helyzet javítása érdekében.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség megbízásából elkészült az a létminimum-számítás, amely megmutatja, hogy egy kétgyerekes család mennyi pénzből tud gazdálkodni. Kiderült, hogy ezeknek a családoknak a 36 százaléka él létminimum alatt – olvasható az InfoRádió.hu-n.

Papírforma szerint egy kétgyerekes család havi megélhetési minimuma 256 ezer forint lenne, tehát egy főre körülbelül 64 ezer forint kell, hogy essen. Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint azonban ennyit két közszférában dolgozó szülő nem feltétlenül keres meg összesen, tehát náluk a dolgozói szegénység nagy számban jelent gondot. Ez annyit jelent, hogy hiába dolgozza le valaki a nyolc órát, még a megélhetéséhez szükséges költségeit sem tudja feltétlenül fedezni a munkabéréből.

Ezért a Magyar Szakszervezeti Szövetség azt szeretné, ha a 2008 óta nem emelkedő családi pótlék összegét nagyobb arányban megemelnék. Ennek az összege most gyerekenként 12.200 forint – a szövetség szerint akár ennek a duplája is szóba jöhetne. Kordás kiemeli, hogy Magyarországon jelenleg 590 ezer kétgyermekes család van, közülük 390 ezer tudja igénybe venni a családtámogatási rendszer valamelyik elemét. A kettő közötti összeg azon családok száma, akik a létminimum alatt élnek.

Az egy főre jutó létminimum értéke 86.619 forint volt 2016-ban. A minimálbér nettó értéke 84.700 forint, vagyis akik minimálbéren vannak foglalkoztatva, azok biztosan a létminimum alatt élnek. Becslések szerint ez legalább 800 ezer és legfeljebb egymillió foglalkoztatott embert érint. 
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top