Család

Egyeteme legfiatalabb diplomása lett a 14 éves gyerekzseni

Bár még alig múlt 14 éves, Carson Kimp már elmondhatja magáról, hogy van egy fizika szakos diplomája. Ettől persze még nem áll meg, most a PhD-re gyúr.

Az, ami Claretta Kimp fiaival történik épp, egészen rendkívüli: a gyerekeit egyedül nevelő amerikai nőnek ugyanis mindkét fia zseni. És ez egyáltalán nem túlzás. Az idősebb fiú, a 14 éves Carson a hétvégén szerezte meg a Texasi Katolikus Egyetemen első diplomáját fizika szakon. Öccse, az alig 11 éves Cannan se marad le bátyja mögött, ő a hétvégén az érettségit tette le. Sikerrel.

Egyeteme legfiatalabb diplomása lett a 14 éves gyerekzseni

A nem mindennapi családról a The Washington Post közölt hosszú cikket, amelyből többek között kiderült az is, hogy bár valóban nagyon okosak, a teljesítményük nem ment a szociális életük rovására. Legalábbis ezt mondja a fiúk édesanyja, Claretta, aki a The Washington Post újságírójának elmondta, fiai éppúgy szeretnek rosszalkodni, játszani és birkózni, mint a velük egyidős fiúk.

Az, hogy a fiúk okosak, csak egy kis része annak, akik ők valójában” – mondta az anyuka, majd hozzátette, igenis büszke rá, hogy fiai lehengerlő teljesítményük ellenére is tudtak gyerekek maradni. “Vannak barátaik, és pontosan az érdekli őket is, ami a kortársaikat.

Az anya beszélt arról is, hogy Carsont, aki hároméves korában már egész könyveket olvasott el, csak hosszas küzdelem árán tudta iskolába íratni. “Mivel már hatévesen olyan dolgokat tudott, mint egy nyolcadikos, nagyon nehezen találtam olyan iskolát, ahol szívesen vették volna őt. A leginkább a matek érdekelte, és ez most sem változott sokat” – mondja az anya, aki a megfelelő iskola megtalálásáig otthon tanította fiát.

Ezek után nem szerettem volna, ha Cannan kötelességének érzi, hogy bátyja nyomdokaiba lépjen. Hamar kiderült azonban, hogy csakúgy mint Carsonnak, neki is rendkívüli képességei vannak. Másodikos korában annyira unatkozott már az iskolában, hogy ki kellett vennem őt, hogy itthon tanítsam. 11 éves lesz, és most érettségizik, a legnagyobb vágya, hogy űrhajós legyen.”

Olvass még többet zsenikről az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top