Család

Durván megalázta a légitársaság a kétgyerekes anyát

Durván megaláztak egy kétgyermekes anyát a United Airlines egyik belföldi járatán az Egyesült Államokban. A vizelési problémával küzdő nőt nem engedték ki a vécére, helyette műanyag pohárba kellett pisilnie az utasok között.

Most egy kétgyermekes anyát alázott meg a United Airlines, akit nem engedtek ki vécére az egyik belföldi járatukon. A kansasi anyuka a CBS-nek elmondta, hogy sürgető vizelési ingere támadt a felszállás után fél órával, de az utaskísérők nem hagyták neki, hogy elhagyja a székét. Arra hivatkoztak, hogy a gép éppen ereszkedik, az utasoknak ilyenkor bekötve kell lenniük a szövetségi szabályok szerint.

Nicole Harper hiába erősködött, hogy nagyon gyorsan visszaül a helyre, miután sikerült pisilne, de az utaskísérők hajthatatlanok voltak. Amikor később elkezdték behozni az italokat, és több utastársa is felállt az üléséből, Harpert akkor sem engedték ki a mosdóba.

“Nagyon durván rám szóltak, hogy nem engedélyezik, hogy elhagyjam az ülésemet” – mondta a CBS-nek Harper.

Mivel Harper nem szeretett volna bepisilni, és ruhája szabása miatt megtehette, ezért kért néhány poharat, és azokba könnyített magán. Férje segítségével két poharat is megtöltött.

“Ezen a ponton azt hittem, hogy ez a Kandi Kamera” – mondta a hiperaktív hólyaggal megáldott nő, akinek a megpróbáltatásai nem értek véget itt. A visszatérő stewardess felháborodva közölte vele, hogy akkor most álljon fel, és a teli poharakat ürítse ki a vécébe, közben a folyosón folyamatosan szidalmazta a többi utas előtt.

Azt is ígérték neki, hogy leszállás után jelentik az esetet a pilótának is, de nem lett semmi az ügyből. Az ügyfélszolgálat sem foglalkozott az esettel, semmi együttérzést nem tanúsítottak.

United Airlines kitart amellett, hogy munkatársai közül senki sem kapacitálta Harper asszonyt, hogy poharakat használjon a mosdó helyett, így most a kétgyermekes anyától várják azt, hogy elmagyarázza a történteket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top