Család

Egy évig viselte eljegyzési gyűrűjét úgy, hogy nem is tudott róla

Mondják, hogy valami végig ott volt az orrod előtt, csak te nem vetted észre, ez pedig szó szerint igaz arra a nőre, aki egy évig viselte az eljegyzési gyűrűjét úgy, hogy fogalma sem volt róla.
Egy évig viselte eljegyzési gyűrűjét úgy, hogy nem is tudott róla

Az ausztrál férfi valójában már egy évvel a nagy kérdés feltevése előtt megelőlegezte a lánykérést, igaz, erről semmit sem tudott kiszemeltje. Mondjuk az eljegyzési gyűrűt ettől függetlenül is viselte: Terry egy kézzel készített, fa nyakláncot ajándékozott barátnőjének első évfordulójukon, ebbe rejtette a gyűrűt, anélkül, hogy erről bármit is szólt volna kedvesének.

Egy évig viselte eljegyzési gyűrűjét úgy, hogy nem is tudott róla 

Anna több mint egy éven keresztül teljesen gyanútlanul viselte a nyakláncot, mire Terry egy napon elkérte tőle, egy késsel felpattintotta a falemezeket, és felfedte az ékszer belsejében lapuló eljegyzési gyűrűt. A lány természetesen igent mondott a hiperromantikus lánykérésre, bár miután realizálta, hogy a gyűrű végig a nyakláncban volt, úgy reagált, ahogy minden épeszű ember tette volna: “Te idióta, simán elveszthettem volna!”

HuffingtonPost

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top