Család

5 ok, amiért rossz ötlet együtt maradni a gyerekek kedvéért

A válásra senki sem veszi rá könnyen magát, ezernyi érvet felhozol, hogy elodázd a döntést. Éveket áldoztál arra, hogy működjön a közös életetek, úgyhogy nem csoda, hogy az újrakezdés gondolatától halálra rémülsz.

Küzdesz magaddal, meg akarod tartani a szépen felépített életet, de közben nem vagy boldog. Pedig te, a párod és a gyerekeid is azt érdemlik, hogy boldogok legyetek. És itt a legnagyobb bökkenő: a gyerekek. Mi a jó döntés? A kedvükért együtt maradni boldogtalanul, vagy inkább elválni? Sokan úgy döntenek, hogy nem válnak el a gyerekeik érdekében, pedig ez ugyanolyan romboló hatással van rájuk, mint egy csúnya válás.

Dr. Karen Finn terapeuta a válások szakértője, szerinte azok a párok, akik együtt maradnak a gyerekek miatt, hibát követnek el, és igazából csak feleslegesen mártírt csinálnak magukból. Sőt ezzel a lépésükkel a gyerekeik nyakába rakják a felelősséget a szüleik boldogtalanságáért.

A terapeuta öt okot írt össze, hogy miért nem jó ötlet elkerülni a válást a gyerekek kedvéért.

1. A gyerekeid házasságról alkotott fogalma hibás lesz

Azzal, hogy együtt maradtok miattuk, arra tanítjátok a gyerekeket, hogy a házasság arról szól, hogy fel kell áldozni magunkat, és lehet szeretet nélkül együtt élni. Pedig nyilván nem akarjátok, hogy ilyen életük legyen majd felnőtt korukban egy olyan kapcsolatban, amelyben nem is akarnak benne lenni.

5 ok, amiért rossz ötlet együtt maradni a gyerekek kedvéért

2. A pároddal továbbra is lusták maradtok

Igen, a terapeuta szerint ez lustaság. Mert ahelyett, hogy megerőltetnétek magatokat, hogy helyrehozzátok a kapcsolatot, vagy abba fektetnétek extra energiát, hogy békésen elváljatok, inkább elfogadjátok a boldogtalanságot mint az élet részét. Azt tanítjátok ezzel a gyerekeknek, hogy nem sok jót várhatnak az élettől, és hogy nem kell tenniük a saját boldogságukért, inkább beletörődve kell egy helyben ülniük és boldogtalannak maradniuk, ha úgy jön ki a lépés.

3. A félelmet választod

Mert bizony a válás azt jelenti, hogy máshogy kell élned. Lehet, hogy kevesebb lesz a családi kasszában, vagy el kell költöznöd, másik munkahelyet, ovit, iskolát keresned. Ráadásul még kevesebb közös időd is lesz a gyerekeiddel, mert időnként az exeddel lesznek. Ez pedig mind ijesztő, de egyáltalán nem biztos, hogy olyan szörnyű igazából ez a sok változás, mint amilyennek a fejedben tűnik. A félelem mindig rosszabb, mint a valóság.

4. A gyerekeid boldogtalanok lesznek, mert érzik a boldogtalanságodat

A szülők hajlamosak elfeledkezni arról, hogy a gyerekeknek milyen fantasztikus adóvevőik vannak, ha a körülöttük lévő érzelmekről van szó. Nem tudod elrejteni hamis mosoly mögé a feszültséget, érzik, ha anya és apa utálja egymást még akkor is, ha kínosan ügyeltek arra, hogy ne veszekedjetek az orruk előtt. Évekig nem lehet megjátszani magatokat előttük, pontosan tudják majd, hogy boldogtalanok a szüleik.

5. A gyerekek a szüleik példájából tanulnak

Ezért aztán olyan párt fognak jó eséllyel választani maguknak, olyan házasságba ugranak bele, amilyet a szüleiktől láttak. Ha azt látták, hogy ez egy megalkuvásokkal teli, mártír házasság volt, amelyben szenvedtek a házastársak, akkor ezt a jövőt építik majd saját maguknak is. Ezt pedig egyik szülő sem akarja a gyerekének.

Úgyhogy a kérdés nem az, hogy együtt maradjunk-e a gyerekek érdekében, hanem az, hogy ilyen életet akarok-e a gyerekeimnek. Ettől még persze nem egyértelműen a válás a legjobb megoldás, sokszor nem menthetetlen a házasság. A válás mellett csak akkor érdemes dönteni, ha mindketten úgy érzitek, megtettetek a kapcsolat megmentéséért minden tőletek telhetőt. Nem könnyű küzdeni, és kifejezetten nehéz elválni, de érdemes úgy meghozni a döntést, hogy közben azt tartjátok szem előtt, hogy milyen példát mutattok a gyerekeknek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top