Család

Hatodikos fiú erőszakolta meg a másik osztályba járó kislányt

Az egyik gyáli általános iskolában történt az egészen megdöbbentő eset. A hatodikos fiú közeledését többször is visszautasította a párhuzamos osztályba járó kislány. A fiú nem törődött bele, két haverjával megvárta az iskola előtt a lányt, aztán a közeli erdőbe mentek.

A hatodik osztályos fiú a Facebookon kezdte a kislányt zaklatni. Évfolyamtársnője még nincs 12 éves éves. A fiú megírta a lánynak, le akar vele feküdni. Az iskolában többször előfordult, hogy szünetekben a kislány nyakát csókolgatta annak ellenére, hogy a lány visszautasította közeledését, néhány nappal később pedig a Facebookról is letiltotta az erőszakos udvarlót.

A sorozatos zaklatást követően a kislány személyesen akarta megkérni a fiút, hagyja őt békén. A srác az általános iskola előtt két barátjával várta meg a lányt. Megbeszélték, elsétálnak az iskola melletti erdőbe. A lány ekkor már félt, mégsem mert elmenekülni. Az erdőben aztán a fiúk a földre teperték, a két másik gyerek pedig őrt állt, hogy senki ne zavarhassa meg az aktust.

A Bors úgy tudja, a fiú “erőszakosan és durván legalább kétszer közösült a sértettel, akinek ezzel fájdalmat okozott”. A lány barátainak és szüleinek is elmesélte a nemi erőszakot, a szülők feljelentették a rendőrségen a gyereket.

A hatodikos fiú pénteken ül a vádlottak padjára a Budapest Környéki Törvényszéken, 12. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszakkal vádolják. A másodrendű vádlott kisfiú szabadlábon védekezhet, harmadik társuk pedig még gyermekkorú volt az elkövetés időpontjában.

Hatodikos fiú erőszakolta meg évfolyamtársnőjét
Hatodikos fiú erőszakolta meg évfolyamtársnőjét

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top