Család

Vízum hiányában kénytelen távkapcsolatban élni a házaspár

A miskolci Soltész Gabriella azért nem tud összeköltözni tunéziai férjével, mert a magyar hatóságok szerint érdekházasság az övék, ezért a férfi nem kap vízumot. Telefonon és Skype-on keresztül próbálják életben tartani a kapcsolatukat.

Soltész Gabriella 2015 májusában ismerte meg a jelenlegi férjét, Wilit, aki abban a hotelben dolgozott, ahol Gabrielláék megszálltak. Ezután legközelebb augusztusban találkoztak, amikor Gabriella visszautazott Tunéziába, két hetes tartózkodása alatt pedig megismerte Wili családját. A kapcsolatuk, a nő Boon.hu-nak elmesélt beszámolója alapján, kezdett komolyra fordulni. Hónapok teltek el a randevúk között, és mindig Gabriella utazott ki az afrikai országba, csak így tudták megoldani, hogy lássák egymást Wilivel. Aztán 2016 szeptemberében összeházasodtak, és bár a nő családja eleinte tartott az új frigytől, megbékéltek a szülők a lányuk döntésével, sőt megismerkedtek vejük családjával is. 

Csakhogy házastársként sem lett könnyebb a helyzetük, azóta sem tudnak gyakrabban együtt lenni, Gabriella szerint mindössze ötször találkoztak az esküvő óta, egyébként pedig telefonon és Skype-on próbálnak minél többször kapcsolatba lépni egymással. Az történt ugyanis, hogy a magyar hatóságok szerint érdekházasság köttetett, és emiatt Wili nem kaphat vízumot, így pedig nem költözhet Magyarországra sem.

“Februárban voltam kint utoljára, akkor már úgy jöttem haza, hogy legközelebb már Wili jön hozzám. Mert úgy volt, márciusban megkapja a vízumot. Minden papírunk megvolt, de elutasították a kérelmet, arra hivatkozva, hogy a miénk érdekházasság. De ha nem engedik, hogy ő idejöjjön, én költözöm ki hozzá” – mondta Gabriella, aki hozzátette, hogy egészen addig fogják újra és újra beadni a kérelmet, amíg ki nem harcolják, hogy együtt élhessenek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top