Család

Lopott pénzből nősült László

Meglopta a főnökét, a pénzből hízott sertéseket és italt vett a lagziba, de menyasszonya gyűrűjét is ebből vásárolta.

Az Ózdi Rendőrkapitányság Putnoki Rendőrőrse lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a 27 éves K. Lászlóval szemben. A gyanúsított 2017 márciusában félmillió forintot és több ezer euró készpénzt lopott el putnoki főnökétől – számolt be a police.hu. A sértett a hiányt április 4-én észlelte, ekkor tett feljelentést.

Ez is érdekelhet Megnézem

A nyomozóknak feltűnt egy férfi a sértett alkalmazottai közül, aki az eltelt időben feltűnően nagy költekezésbe kezdett. K. László elszámoltatása során beismerte a nyomozóknak a bűncselekmény elkövetését, így őt 2017. április 20-án gyanúsítottként hallgatták ki.

László elmondta kihallgatása során, hogy nősülni készült, de pénzszűkében volt. A lopott pénzből vásárolta felesége jegygyűrűjét, továbbá két hízott sertést és az italokat, amit az esküvőjükön a násznépnek felszolgáltak.

Lopott pénzből nősült László

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top