Már majdnem hozzámentem, de aztán jött a kedves mama...

Kövess minket a facebookon!

f Ajánlom
Leválni nem könnyű, de a húszas éveid végén, a harmincas éveid elején meg kell tenni. Azonban vannak olyan szülők, akik nem képesek elengedni gyermekeiket, és folyamatosan beleszólnak felnőtt életükbe is. Dirigálnak, ultimátumokat adnak, ezzel megterhelve nemcsak a gyereküket, de annak családját is.
Írta: | 2017. 04. 15. |

Kövess minket!

f Ajánlom

A szülők tanácsait érdemes megfontolni, és természetesen felnőttként is szükségünk van a szeretetükre, odafigyelésükre. De ez nem azt jelenti, hogy továbbra is szót kell fogadnunk nekik, minden döntésünket jóvá kell hagyatnunk velük, vagy együtt kell töltenünk életünk minden percét. Ez persze nem könnyű:  mindkét félnek, szülőnek és gyereknek egyaránt meg kell találnia a megfelelő módszert, a tökéletes egyensúlyt, hogy jól működjön a kapcsolatuk.

Nagyon sok esetben a házasságokban akkor jön el a krízis, amikor a gyerekek kirepülnek, és a szülőknek újra meg kell tanulniuk egymásra férfiként és nőként tekinteni. Sok házaspár megreked a szülői szakaszban, és nem tudnak más elfoglaltságot elképzelni maguknak, mint azt, hogy nevelik a gyerekeiket. Ennek van egy másik formája is, amikor a már felnőtt gyerek elköltözik, megházasodik, és a szülő továbbra is neveli, állandóan odamegy és beleszól az életébe” – mondja Megyeri Zsuzsanna pszichológus.

Amikor egy szülő rátelepszik a már felnőtt gyerekére és annak családjára, akkor sajnos a gyereknek kell a sarkára állni, és megmondani, hogy ez így nem jó. Nehéz helyzet, konfliktussal jár, de meg kell tenni, különben ez a torz kapcsolat megkeseríti mindenkinek az életét.

Sapka, sál, kisfiam!

Az anyósom egyszerűen képtelen volt tudomásul venni, hogy a fia felnőtt ember, és nem kell minden pillanatát szemmel tartani. Ezt a furcsa anya-fia kapcsolatot észrevettem már akkor, amikor együtt jártunk, de annak tudtam be, hogy a szülei kapcsolata nem túl rózsás, és azt gondoltam, hogy az anyukája egyszerűen csak elfoglalja magát azzal, hogy az egy szem kisfiát abajgatja, és ez majd elmúlik. Hát, nem múlt el, legnagyobb bánatomra. Sőt egyre rosszabb lett az évek múltával. Például simán odatelefonált reggel a lakásunkba, hogy esik az eső, öltözzön fel rendesen, és óvatosan vezessen, miközben a fia elmúlt 38 éves. Esténként kért egy nyugtató telefonhívást, hogy minden rendben, egyben hazaért a fiacskája. Én ekkor már biztos voltam benne, hogy betegek – mindketten –, és időnként mondtam a férjemnek, hogy szabjon gátat, ez így nem lesz jó.

Aztán megszületett az első gyerekünk, és az unokával együtt én is az állandó utasítások célpontjává váltam. Az anyósom szerint egész éjjel ébren kellett volna néznem az alvó lányomat, hogy vajon lélegzik-e még, ugyanis ő így csinálta anno. Aztán megjelent, se szó, se beszéd, és a fűtést felcsavarta 25 fokra, a gyereket pedig bebugyolálta, mert megfázik ebben a hideg lakásban.

Aztán egyik nap azt vettem észre, hogy a porszívóm hiányzik, helyette viszont találtam egy másikat: anyósom ugyanis úgy döntött, hogy a régi porszívó nem jó, ezért kicserélte a sajátjával, ami szerinte sokkal jobb. Egyébként teljesen szar porszívó volt, alig szívott, de szerinte ez sokkal biztonságosabb az orrszíváshoz. Itt betelt a pohár, megmondtam neki, hogy ne rendezkedjen nálunk, főleg nem a hátam mögött, és hagyjon minket békén. Ha a tanácsára vagy a segítségére van szükségem, akkor szólok. Na, erre sírva fakadt, aztán pedig nem szólt hozzám hetekig. A fiával viszont órákon keresztül sutyorgott rólam, borzalmas volt. Igazából sosem volt tőle nyugalmunk, hazudnék, ha azt mondanám, hogy miatta váltam el végül, de azért vastagon benne volt, amikor évekkel később beadtam a válópert!”

Éva története közel sem egyedülálló. Kati is hasonlóképpen járt a pasijával. Pedig náluk nem volt házasság, közös gyerek, sem igazi együttélés, mégis sikerült az anyának megkeserítenie a fia és barátnője életét.

Jelenet az Anyád napja c. filmből
Jelenet az Anyád napja című filmből

„Egyszer csak betoppant a mama, és nálunk maradt egy hónapig”

Én már elvált voltam, egy gyerekkel, amikor megismerkedtünk. Óriási szerelem volt, 7 évig tartott, és álmomban sem gondoltam volna, hogy éppen őt tartja rövid pórázon az anyukája, a világ másik feléről. A volt barátom ugyanis nem magyar, a szülei Amerikában élnek. Nem egy szem gyerek, négy testvére van, de az anyja mégis teljes ellenőrzés alatt tartotta. Minden nap legalább egy órát beszéltek telefonon, szigorúan otthon, vonalas készüléken. Ami azt jelentette, hogy a pasim a megbeszélt időpontban mindig otthon tartózkodott. A kedves mama azt is megcsinálta, hogy előzetes bejelentés nélkül megjelent, és ott is maradt nála, legalább egy hónapig. Egyébként a barátom is hazautazott minden nagyobb ünnepen, ami azt jelentette, hogy a karácsonyt mindig egymás nélkül töltöttük. Hiába mondtam, hogy ez gáz, anya nem értette. Volt olyan, hogy mi is mentünk vele a szülőkhöz, de az sem volt túl felemelő. Amikor szakítottam, az anyjával való egészen fura kapcsolata is szerepelt az indokok között. Nekem is van anyukám, szeretem őt, és segítek neki, amiben tudok, ahogyan ő is nekem, de szerintem mi nem lépjük át a normális határt, és nem élünk egymás nyakán sem valódi, sem átvitt értelemben.”

„Már majdnem hozzámentem, de aztán jött a mama...”

Ismerek olyan párokat, ahol az esküvő is meghiúsult egy „túl lelkes” anya miatt. Persze, fontosnak tartom megjegyezni, hogy elsősorban a gyereknek – legyen férfi vagy nő – kell kezelnie a saját anyját vagy apját, nem tisztességes olyan helyzetbe hozni a feleséget vagy férjet, hogy ők konfrontálódjanak. És minden „egymásba csavarodott” anya-fia kapcsolatban mindkét résztvevő hibás, hiszen nap mint nap benne van ebben, és szemet huny felette.

A volt vőlegényem nem egyke, van egy bátyja, aki szintén külön lakásban él, vagyis nem a szülőkkel. Mikor megismerkedtünk Danival, akkor úgy tűnt, hogy minden stimmel, nem lesz gond, hiszen olyan jól megvoltunk kettesben. Aztán megismerkedtem a szüleivel, később pedig összeköltöztünk. Bevallom, az anyukája egyáltalán nem volt szimpatikus nekem, már elsőre sem, pedig igyekezett kedves lenni velem, de valahogy nem volt őszinte. Ahogy jobban megismertem, rájöttem, hogy féltékeny rám. Ha kaptam egy táskát, azonnal ugyanolyat akart, ha elutaztunk, akkor ő is oda akart jönni, szóval fura volt. Ragaszkodott hozzá, hogy minden vasárnap nála ebédeljen a fia, és karácsonykor pedig ott is kellett aludnia, szigorúan egyedül, még a menyasszonyaként sem mehettem. Amikor az esküvőt szerveztük, akkor kijelentette, hogy az a hely, amit mi választottunk, nem jó, neki egész más tetszene. Szerencsére időben észbe kaptam, hogy ez így nem lesz jó, mert a gyerekeim nevébe is bele fog szólni, és az életem minden percét kontroll alatt tartja majd. Cseppet sem bántam meg, hogy szakítottam, mert sem a fia, sem az anyja nem volt képes leválni, és hagyni a másikat békében élni.”

Jane Fonda és Jennifer Lopez az Anyád napja c. filmben
Jane Fonda és Jennifer Lopez az Anyád napja című filmben

Amikor anyuka a gyerek lakberendezőjének gondolja magát

Az a döbbenetes, hogy rengeteg ilyen és hasonló történet van, ahol a szülők rátelepszenek a gyerekük nyakára, és gyakran ez azt jelenti, hogy az újdonsült családja nyakára is. Sokan még attól sem riadnak vissza, hogy hatalmas átalakítást vigyenek végbe a másik tudta és engedélye nélkül annak lakásában.

A volt feleségem szülei mindig mindenbe beleszóltak. Záporoztak az utasítások, és nagyon nehéz volt nekünk ellent mondanunk. Aztán egyszer túlmentek egy olyan határon, hogy azt már nem lehetett civilizált formában megbeszélni. A lakás egyik szobájába új bútort akartunk venni, és az anyósom szerint ez komplett hülyeség volt. Szerinte oda az ő egyik bútora passzolt a legjobban, azonban mi azt nem akartuk, mert nem tetszett nekünk. Ki is néztük az új bútort, de egyik nap, mire hazamentem, megdöbbenve láttam, hogy a feleségem anyja éppen berendezi a szobánkat az ő bútoraival. Azzal, amit köszöntük, és nem kértünk. De ő szállítókat fogadott és áthozatta. Sajnos, elborult az agyam és üvöltöztem is, erre nem vagyok büszke, de igazam volt. A bútor ment, bármennyire is akarta, és onnantól kezdve nagyon minimalizáltam velük mindennemű kapcsolatot.”

Egy pozitív példa: egymás mellett, mégis külön

Azért ez nem jelenti azt, hogy minden anya vagy minden szülő rátelepszik a gyerekére. Sokan normálisan kezelik ezt a helyzetet, még akkor is, ha egészen közel laknak egymáshoz.

A szüleim és mi szomszédok vagyunk, szó szerint egymás mellett lakunk, de ez nem okoz problémát, maximálisan tiszteletben tartjuk a másik intim szféráját. Nem állítunk be hívás nélkül minden percben egymáshoz és nem szólunk bele a másik életébe. A közelségnek vannak előnyei is, meg hátrányai is, de ez így normális. A szüleim a mai napig kopognak, ha átjönnek hozzánk, és nem rendezkednek a hátunk mögött. A véleményüket azért szeretik elmondani, akár kérés nélkül is, de nem nyomják ránk, hogy be is tartsuk azt. Szerintem ez a fajta együttélés nálunk viszonylag jól működik, igazából nagyon nyugodt vagyok, mert így azonnal tudok segíteni, ha valami bajuk van, és a gyerekeim pedig nagyon élvezik, hogy mindig van a közelükben egy nagyszülő, aki kényeztetheti őket.”

 

Olvass tovább

Hozzászólások  ( 0 )
blog comments powered by Disqus