Család

Fiatalok beszélik le az öngyilkosságról a magyar kék bálnásokat

Arról közölt riportot a Tények Extra, hogy már Magyarországon is szedi áldozatait a Kék Bálna nevű szerveződés, amelyik fiatalokat próbál öngyilkosságra rábeszélni. Szerencsére akad néhány magyar tinédzser, akik segítenek lebeszélni a behálózott gyerekeket öngyilkos terveikről.

Magyarországon is legalább ketten haltak meg azért, mert követték mentoruk parancsait – hangsúlyozza Gönczi Gábor a Tények Extra című műsorában a Kék Bálna csoport kapcsán. Az összeállítás szerint óránként 6 magyar fiatal akarja felvenni a kapcsolatot a mentorokkal, hogy aztán 50 nap után meghaljon. Oroszországban már több száz fiatal halála köthető a csoporthoz, de ukrán és lengyel fiatalokat is behálózott már a szerveződés.

Szerencsére néhány magyar fiatal felismerte ennek a veszélyét, és külön csoportot hozott létre azért, hogy lebeszéljék a fiatalokat az öngyilkosságról. A műsorban megszólal a 15 éves Somhegyi Márk is, aki már több kortársának is segített néhány nap alatt. Azt mondja, a többség valóban azért jelentkezik a Kék Bálnához, hogy meghaljon.

Az önkéntes segítők szerencsére azt tapasztalják, hogy a kétségbeesett fiatalok többsége lebeszélhető a játékról. Ha kellő információ összegyűlik, akkor iskolákban tartanának felvilágosító előadásokat a Kék Bálnáról.

Már a rendőrség is figyelmeztet

A rendőrségre az elmúlt hónapokban nem érkezett bejelentés az úgynevezett Kék Bálna csoport tevékenységével, illetve annak a magyarországi fiatalokra gyakorolt végzetes hatásával kapcsolatosan – olvasható a police.hu-n. A rendőrség azt javasolja a szülőknek, hogy beszélgessenek gyermekeikkel az interneten látottakról, néha kérjék meg őket, hogy mutassák meg  a profiloldalukat, vegyenek részt aktívan gyermekük digitális életében.

Mindezt akkor lehet megvalósítani, ha a szülő és a gyermek között kialakul a kölcsönös bizalom. Ehhez az szükséges, hogy nap mint nap szakítsanak időt gyermekükre, bizalmas beszélgetésre, közös időtöltésre függetlenül attól, hogy a gyermek apróbb, vagy már lázadó tizenéves.  

Ha valaki a környezetedben krízishelyzetben van, hívd a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot! Ha te érzed úgy, hogy összecsaptak a fejed felett a hullámok, bátran hívd őket!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top