Család

Fóti gyermekváros: “ki kell állnunk azokért, akik felneveltek minket”

A fóti gyermekváros volt növendékei békés demonstrációt szerveznek áprilisra az otthon bezárása, a nevelők ellehetetlenítése ellen tiltakozva.

Aggódnak a fóti gyermekváros bezárása és az otthon 150 dolgozójának sorsa miatt, ezért békés demonstrációra készülnek a gyermekváros volt növendékei. A Népszavának nyilatkozó Julcsi úgy fogalmazott: “ki kell állnunk azokért, akik felneveltek minket. Ők a mi szüleink, nem hagyhatjuk, hogy utcára tegyék őket. Szeretnénk megvédeni azt a több mint száz gyereket is, akiknek szintén a fóti gyermekváros az otthonuk”.

Békés demonstrációra készülnek április elején a fóti gyermekváros volt növendékei az otthon bezárása, a nevelők ellehetetlenítése ellen tiltakozva – közli keddi számában a Népszava. A napilap emlékeztet arra: Czibere Károly szociális államtitkár januárban jelentette be, hogy 2018 közepétől a gyermekváros, mai nevén Károlyi István Gyermekközpont, befejezi a gyermekvédelmi szolgáltatást. Erre pedig azért van szükség, mert a kormány 2019-re szeretne megszüntetni minden “tömegszerű intézményt”, szakítva azzal a hagyománnyal, hogy az állami gondozottak a város határában, nagy épületekben, a helyi település lakosságától, a társadalomtól távol külön kis társadalmat hozzanak létre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top