Család

37 év alatt 30 gyereket fogadott örökbe egy apáca

Az egész internet szívét megolvasztotta annak a buddhista nővérnek a története, aki 37 év alatt 30 árva gyereket fogadott örökbe.

Chungmiao nővér 15 éves volt, mikor csatlakozott a kínai Ningdu városának buddhista kolostorához. Az első kislányát 1980-ban fogadta örökbe: a csecsemőt az út szélén elhagyatva találta. Ekkor még nem tudta, hogy a kislányt 29 másik árva követi majd!

37 év alatt 30 gyereket fogadott örökbe egy buddhista apáca

Chungmiao nővér jóságának azonban híre ment, és akik nem tudtak gondoskodni a gyermekükről, a kolostor kapujában hagyták. A jószívű apácának így 37 év alatt 30 lánya lett, akikből mára 20 felnőtt, 10 pedig még mindig a kolostor falai között él.

37 év alatt 30 gyereket fogadott örökbe egy buddhista apáca

A gyerekek jólétéről és tanítattásáról önfeláldozó módon gondoskodott a nővér, aminek meg is lett a gyümölcse: többen olyan neves egyetemek diákjai lettek, mint a pekingi, mások pedig “anyjuk” példáját követve buddhista apácák lettek. A nővér elárulta, legnagyobb álma, hogy egy árvaházat nyisson, ahol lehetősége nyílna még több elhagyatott gyermeken segíteni. 

37 év alatt 30 gyereket fogadott örökbe egy buddhista apáca

odditycentral

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top