Család

Kilakoltatták Újpesten, pedig nem volt tartozása

Az újpesti önkormányzat kedden kilakoltatott egy nőt. A kilakoltatást annak ellenére hajtották végre, hogy a bérlőnek az utolsó pillanatban sikerült rendeznie lakbérhátralékát.

Az újpesti önkormányzat kedden kilakoltatott egy nőt, jóllehet, ő az utolsó pillanatban adományokból rendezni tudta az önkormányzattal szemben fennálló teljes tartozását, megegyezést keresve velük.

Kilakoltatták Újpesten, pedig nem volt tartozása

A lakást élőlánccal védő aktivistákat a rendőrök erőszakosan távolították el.

A Város Mindenkié és F.E. bérlő az utolsó pillanatig bízott abban, hogy az önkormányzati vezetők elállnak az elhelyezés nélküli kilakoltatástól és hajlandó lesznek megegyezni az újpesti anya jogviszonyának rendezéséről. F.E. az utolsó pillanatig megegyezésre törekedett: a kilakoltatás délelőttjén adományokból sikerült összegyűjteni az önkormányzat felé fennálló háromhavi lakbérhátralékának teljes összegét. Ezt az ajánlatot viszont nem fogadta el az önkormányzat, a kilakoltatás végrehajtása során pedig a rendőrség is jelen volt.

Az élőláncot alkotó aktivistákat egyesével eltávolították a rendőrök, akik a Város Mindenkié Mozgalom (AVM) szerint kellő elővigyázatosság nélkül, kifejezetten erőszakosan jártak el, ami miatt az AVM egyik tagja épp az egyik budapesti kórház baleseti osztályán van.

Az élőlánc eltávolítása és a lakás lezárása után az AVM aktivistái és F.E. átvonultak az önkormányzathoz, hogy beszélhessenek a polgármesterrel. Annak ellenére, hogy az önkormányzat honlapja szerint épp ügyfélfogadás volt, ezt a hivatal alkalmazottai letagadták, és nem engedték be az aktivistákat (kulcsra zárták a bejárati ajtót). Az AVM aktivistái szerint az

Kilakoltatták Újpesten, pedig nem volt tartozása

önkormányzat egyes munkatársai az épületet a hátsó földszinti ablakokon keresztül hagyták el,

attól félve, hogy szembesülnek a kerületi lakásgazdálkodás emberi következményeivel.

Azzal, hogy kilakoltatták bérlakásából, F.E. nem csak azt a nagyjából félmillió forintot vesztette el, amit a lakás felújítására, lakhatóvá tételére költött, hanem budapesti lakhatás híján a kiszámítható jövedelemszerzés lehetőségét is. Az elmúlt napokban több alkalommal, legutóbb a kilakoltatás végén kapott munkaajánlatot, amit azonban budapesti lakhatás hiányában nem tudott elfogadni.

Jelenleg az egyetlen “biztos” lakhatási lehetősége az ország keleti felében, Budapesttől 190 km-re élő rokonainál van, ami lehetetlenné teszi a rendszeres kapcsolattartást kiskorú gyermekeivel. A saját pénzén felújított lakás pedig ott fog állni üresen.

F.E., aki 18 éve újpesti lakos, továbbra is szívesen  együttműködne  az önkormányzattal, hogy rendezhesse lakhatási helyzetét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top