Család

Visszajár a jogtalanul levont NAV-illeték

Visszajár az örökösödési illeték azoknak az adózóknak, akik bejegyzett élettársi kapcsolatban özvegyültek meg, és befizették az illetéket a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak.

Visszafizeti a NAV a megözvegyült bejegyzett élettársak örökösödési illetékét, miután Székely László ombudsman decemberi jelentésében felhívta a jelenlegi állapot alaptörvényt sértő mivoltára az adóhatóság figyelmét. Azzal érvelt, hogy a törvény szerint a bejegyzett élettársakat is ugyanazok a jogok illetik meg, mint a házaspárokat, akiknek illetékmentes az örökösödés.

A NAV most azt írja honlapján, hogy megváltoztatja gyakorlatát, és mostantól nem szed örökösödési illetéket az özvegy bejegyzett élettársaktól. Akik szeretnék visszakapni a jogtalanul követelt illeték összegét, azoknak kérelmet kell írniuk a NAV-nak, amihez csatolniuk kell a bejegyzett élettársi kapcsolat létesítéséről kiállított anyakönyvi kivonatot.

 A NAV a visszatérítendő összeg után a jegybanki alapkamat kétszeresével azonos mértékű késedelmi kamatot fizet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top