Család

89 évesen hozzáment a hajléktalanhoz, akivel 40 éve találkozott először

Az idős nő elárulta, mikor először találkoztak, nem hitte volna, hogy egyszer a férfi felesége lesz majd.

Közel 40 évnyi ismertség és egy év együttélés után, a 89 éves Joan Neininger és a vele éppen egyidős, Ken Selway végre örök hűséget esküdött egymásnak. Az idős szerelmespár esküvőjére nemcsak a rokonok, de a barátok mellett a város apraja-nagyja is összegyűlt.

89 évesen hozzáment a hajléktalanhoz, akivel 40 éve találkozott először

A nagy érdeklődés egyáltalán nem csoda: Joan és Ken hosszú évtizedek óta ismerték már egymást. 40 éve, 1975-ben találkoztak először, Joan apró könyvesboltjának közelében, amikor Ken még hajléktalan volt. “A kukákat túrta épp némi élelemért” – idézte fel az idős nő, majd hozzátette, először el akarta zavarni a férfit, de végül nem volt szíve.

Azt mondja, eszébe jutott egy könyv, amit Jeremy Stanford írt a hajléktalanokról, azokról, akik a nem megfelelő szociális hálójuk miatt kerültek lehetetlen helyzetbe. “Rendesen fel volt öltözködve, és szinte folyton tejet ivott” – mondja Joan, majd elárulja, a helyi plébánostól kért segítséget a férfi ügyében.

89 évesen hozzáment a hajléktalanhoz, akivel 40 éve találkozott először

“Azt tanácsolta, hagyjak néhány szendvicset a kukában, mert pénzt úgy sem fogad majd el. És valóban így lett.” Joan és Ken ezt követően szinte mindennapos kapcsolatban álltak. Gyengéd érzelmek nem alakultak ki köztük, hiszen Joan akkor már sok éve feleség és édesanya volt, ennek ellenére szívén viselte Ken sorsát. És nem csak ő. Férje, Norman is segíteni akart, olyannyira, hogy a végén meggyőzte Joant, hogy vegyék magukhoz a hajléktalan férfit.

Joan és Ken szerelme évekkel Norman halála után kezdett kibontakozni. 2016-ban költöztek össze, idén februárban pedig úgy döntöttek, összekötik az életüket. “Itt volt már az ideje, hogy végre felvállalják érzelmeiket” – mondta a pár egy jó ismerőse az esküvő után.

Olvass még többet idős szerelmespárokról az NLCafé oldalán: 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top