Család

Álomotthonra vágyik a magyarok többsége

Legalább száz négyzetméteres álomotthonra vágyik a magyarok többsége, a jelenlegi lakáshelyzetével pedig csöppet sem elégedett – legalábbis ez derült ki egy friss ingatlanpiaci felmérésből.

A magyarok nagyobb része száz négyzetméteres, legalább háromszobás családi házban szeretne lakni, a jelenlegi otthonával pedig csöppet sem elégedett. Magyarországon a lakások átlagos alapterülete legfeljebb nyolcvanöt négyzetméter.

A CIB megbízásából készült reprezentatív felmérés szerint tízből kilenc magyar fontosnak tartja, hogy otthon érezze magát abban a lakásban, ahol él. Ehhez képest meglehetősen szűk az a réteg, amely valóban elégedett a meglévő lakáskörülményeivel. Csupán minden ötödik magyar érzi úgy, hogy jelenlegi otthonában szeretné leélni az életét.

A megkérdezettek többsége (54 százalék) családi házban él, míg 27 százalék társasházban, 19 százalék pedig panelben. A válaszadók 80 százaléka úgy nyilatkozott, az álomotthon egy legalább három szobás családi ház lenne.

A válaszadók mintegy fele azt mondta, ha lenne rá pénze, már elköltözött volna jelenlegi otthonából. Mindez tehát azt jelenti, hogy a vágyott otthon megvalósítása anyagi kérdés. Az álmok megvalósítására a magyarok többsége nem szívesen venne föl hitelt, ugyanakkor az is igaz, hogy a csok iránt érdeklődök száma egyre magasabb – írja a Világgazdaság.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top