Család

5 hollywoodi filmekből ismert mítosz a kapcsolatokról, amit azonnal el kell felejtenünk

Olvadozunk a hollywoodi filmek előtt, aztán panaszkodunk, hogy bezzeg a mienk, az nem áll az esőben öt tucat vörös rózsával. Öt mítosz az álomgyárból, amitől ideje megszabadulnunk.

Hiába mondanánk rögtön, hogy ránk aztán egyáltalán nincs hatással az a sok nyálas maszlag, a filmek által közvetített párkapcsolatkép valószínűleg már valahol 5-10 éves korunk között, a Disney-mesék korszakában internalizálódott bennünk. Ideje tehát most, felnőttként leszámolni ezekkel!

5 hollywoodi filmekből ismert mítosz a kapcsolatokról, amit azonnal el kell felejtenünk

1. Változtatnod kell a külsődön, hogy a partnered elfogadjon (Grease)

A csodás átalakulás, mikor a rút kiskacsából bombanő lesz, a pasi meg persze rögtön beleszeret. Ismert fordulat, de gondoljunk bele, mi az üzenete. Az, hogy ha a külsőnk megváltoztatásával akarunk megfogni valakit, nagyon egészségtelen lehet, hiszen a párkapcsolat nulladik alapköve, hogy elégedettek legyünk magunkkal, és elsősorban képesek legyünk magunkat szeretni. 

2. A vita vége mindig szakítás, mert a boldog párok nem vitatkoznak (Sztárom a párom)

A filmekben a boldog párok élete vitamentes békesziget, de a valóságban ez persze egyáltalán nem így van. Gondoljunk arra, hogy a vita egyszerűen a kommunikáció egy formája, ami konstruktív is lehet – nem kell félni tőle, egyszerűen meg kell tanulni a megfelelő keretek között tartani.

3. A kapcsolatokon nem kell dolgozni (minden Disney-mese)

Első látásra szerelem és bumm. Aztán csodálkozunk, ha jönnek a viták, a mosogatás, a számlák feletti acsarkodás. A szerelem, a párkapcsolat nem olyasmi, ami magától fejlődik: iszonyú sokat kell dolgozni rajta, néha pokolian nehéz, de csak akkor éri meg igazán, ha mindkét fél hajlandó küzdeni érte.

5 hollywoodi filmekből ismert mítosz a kapcsolatokról, amit azonnal el kell felejtenünk

4. Az Igazi (Szerelmünk lapjai)

Aki látta Ryan Goslingot az esőáztatta ingében szerelmet vallani, automatikusan irreálisan magasra teheti elvárásait, és azt gondolhatja, csak egyetlen Igazi van, és az az Igazi tökéletes. Nincsen tökéletes, csak elég jó van, kompromisszumok vannak, és párok, akik nem biztos, hogy műtermet építenek nekünk, de attól még nagyon szeretnek.

5. A szex mindig elképesztően jó (Barátság extrákkal

A filmekben többnyire gyönyörű testek hemperegnek a lepedők között: a pasinak és a nőnek is annyira orgazmusa van, mint fél Magyarországnak összesen, és az észbontó szex után alig gyöngyöző homlokkal pihegnek egymás mellett. De azért ez nem egészen így van, pláne nem egy régóta tartó kapcsolatban, ahol tényszerűen kevesebb a szex, és lehet, hogy kevésbé izgalmas már a két fél között. Ezzel pedig nincs is semmi baj, egy tartós kapcsolatnak van egy rakás más előnye – persze, ha hosszan fennálló problémáink vannak a szexuális életünkben (orgazmusképtelenség, egyáltalán nincs libidónk, stb.), arról mindenképpen beszéljünk a partnerünkkel vagy akár szakemberrel is.

Independent

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top