Család

10 gyötrelmes dolog, amit csak azok tudnak, akiket csúfoltak a suliban

A bántalmazás tipikusan az a téma, amit csak az ért meg teljesen, aki megtapasztalta. Elsőként életünkben sokan az iskolában találkozunk vele, aztán hordozzuk magunkban a sebeket éveken keresztül.

1. A szavak nagyobb sérüléseket okoznak, mint a fegyverek

Ha benne voltál, tudod milyen az, amikor összefognak ellened, és úgy csúfolnak a többiek, tulajdonképpen mindegy miért. Azért, mert nagy a lábad, vagy mert alacsony vagy, esetleg nem elég menő a ruhád. Hiába mondja otthon anya, hogy ne is törődj velük, a szavaikkal mély sebeket ejtenek. Sokszor olyan mélyeket, hogy némelyik kamasz öngyilkos lesz az iskolai bántalmazás miatt.

2. A tanárokat nem érdekli, hogy bántják egymást a gyerekek

Mit érzel, amikor azzal szembesülsz, hogy nincs senki a tanárok között, aki megvédene? A teljes kiszolgáltatottsággal és magánnyal kell megküzdened. Egyetlen gyereknek sem lenne szabad ezt éreznie.

3. Ha bántalmaznak, nem fogsz bízni másokban

Egyenes következménye a bántalmazásnak, hogy folyton ugrásra készen állsz, hogy mikor fognak újra támadni. Így nehézzé válik a barátkozás és párkeresés, hiszen nagyon nehezen bízol meg teljesen az emberekben.

10 küzdelem, amit csak azok ismernek, akiket csúfoltak a suliban

 

4. Évtizedekbe telhet, míg kihevered a bántalmazást

Amikor gyerekkorodban évekig csúfolnak és bántanak a többiek, az minimum rosszat tesz az önbizalmadnak. Majd ebből az önbizalomhiányos állapotból, megfelelési kényszerből hozod meg a  nem feltétlenül jó  döntéseidet, akár még évtizedek múlva is. Mert elhitették veled, hogy téged nem lehet szeretni.

5. Megbüntethetnek, ha megvéded magad

Ebben az esetben az iskolai élet pont olyan, mint a felnőtt élet. Találkozunk bőven olyan cikkekkel, amikben leírják, hogy a bántalmazott nő leszúrta bántalmazóját, ami miatt börtönbe zárták. Az iskolában is így zajlik: ha te vagy az áldozat, és behúzol egyet annak, aki bántalmaz, akkor te kerülsz bajba.

6. A tanárok is lehetnek bántalmazók

Minden második gyerek átéli, hogy pikkel rá a tanár, és valamiért annyira utálja, hogy pokollá teszi az iskolában az életét. Van, hogy ez olyan messzire is elmegy, hogy iskolát kell váltani miatta. Vajon milyen problémákat szül a gyerek lelkében, amikor látható ok nélkül egy hatalmon lévő ember ki akarja készíteni idegileg?

7. Megtapasztalod, hogy az áldozatok összetartanak

Barátságok szövődnek abból, hogy titeket bántanak a többiek, összekovácsol az, hogy ti vagytok az áldozatok. Ez jó, mert így megszűnhet az elszigeteltség érzése és egy kis erőt meríthettek egymásból.

10 küzdelem, amit csak azok ismernek, akiket csúfoltak a suliban

8. A bántalmazás gyakran kreatívvá tesz

Sok művész gyerekkorában bántalmazott gyerek volt. Véletlen lenne? Nem valószínű.

9. Okkal lettél te a célpont

Nehéz elfogadni, de mindig van a bántalmazás mögött egy áldozati viselkedés, ami egyáltalán nem azt jelenti, hogy te vagy a hibás, amiért bántanak! Inkább azt, hogy változtathatsz a viselkedéseden, hogy soha többé ne kössön beléd senki.

10. Nagy bátorság kell hozzá, hogy szembeszállj a bántalmazóiddal

Viszont amikor megteszed, akkor rájössz, hogy senki és semmi nem árthat neked.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top