Család

Elveszett kutyájukra találtak rá a menhelyen, de egy másikat fogadtak örökbe helyette

Ez a család minden további nélkül indulhat a világ legszívtelenebb gazdijának járó címért. Megérdemelnék. Mindannyian.

Egyrészt már azért is, mert hagyták, hogy kutyájuk, Zuzu, csak úgy meglépjen a hátsó kertjükből. Persze, ne legyünk igazságtalanok, van az úgy, hogy egy kutya minden óvintézkedés ellenére, az ösztöneitől vezérelve meglóg még a legkörültekintőbb és leggondoskodóbb gazditól is. De higgyétek el, itt nem ez volt a helyzet.

Desi Lara, a címben már említett kaliforniai menhely egyik munkatársa azt mondja, a gazdik elárulták neki, hogy látták (!), mikor Zuzu átugrik a kerítésen a szomszéd udvarára, de nem tettek semmit. Nem indultak érte, inkább megvárták, míg a sintér begyűjti az összezavarodott állatot, hogy aztán a legközelebbi menhelyre vigye.

Csak néhány nappal később tűntek fel a menhelyen, Zuzu pedig, ahogy az az alábbi videón is látható, azonnal felismerte, és boldog farokcsóválással köszöntötte őket:

És, hogy mit tesznek erre a gazdik? Hát nem azt, amit a bennünk élő állatbarát várna. Nagyon nem. Ahelyett, hogy hazavitték volna kedvencüket, egy másik kutyát fogadtak örökbe, mondván, Zuzu egy ideje – egész pontosan, mióta az apja elpusztult – elviselhetetlenül viselkedett: szünet nélkül vonyított és nyüszített. “Nem volt boldog kutya” – jelentette ki a családfő, majd aláírta a család legújabb tagjának papírjait.

Mióta csak kikerült a netre a Zuzuról készült videó, a család számolatlanul kapja a negatívabbnál negatívabb megjegyzéseket az állatbarát felhasználóktól. Kivételesen nem is érthetnénk jobban egyet velük: köztük is főleg azokkal, akik a fentiek ismeretében soha többé semmilyen állatot nem bíznának erre a családra.

És, hogy mi a jó hír? A legfrissebb hírek szerint Zuzu az átélt borzalom ellenére mégis révbe érhet. A menhely egyik munkatársa úgy döntött, örökbefogadja, és már pénteken új otthonában alhat majd. 

Olvass még többet örökbefogadott állatokról az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top