Család

93 évesen a feleségemmel most vagyunk a legnagyobb szerelemben – Hetven éve tart a magyar házaspár szerelme

Szívmelengető évfordulóra készülhet a 93 éves Hóvári János és 90 éves felesége Irénke: hetedik évtizede élnek boldog házasságban.

A Somogy megyei férfi a Somogyi Hírlapot is értesítette a jeles eseményről, a lap online felületén is beszámol a platinalakodalomról. Hóvári János 70 évvel ezelőtt egy augusztus 20-i búcsún ismerte meg Irénkét, az év decemberében pedig a fiatalok már ki is mondták a boldogító igent.

A bádogos kisiparosként dolgozó férfi és neje sokáig Nagybajomban éltek, később Kiskorpádra költöztek át. Hóvári úr a Pamutfonó üzemi bádogosaként kezdett dolgozni, ahol 15 évet töltött el, ezután 17 évig ismét a nagybajomi kisipari szövetkezetben dolgozott. 1984-ben ment nyugdíjba, azóta régi terveit valósítja meg. A Somogyi Hírlapnak adott nyilatkozata szerint 90 éves korában még méhészkedett: 200 méhcsalád munkáját felügyelte.

A Hóvári házaspárnak három gyermeke született, legidősebb lányuk agrármérnök, középső, fiúgyermekük történész, legkisebb lányuk pedig háziorvos, aki az állandó orvosi felügyeletre szoruló Irénke ellátásáról is gondoskodik. Hét unokájuk és szintén hét dédunokájuk van.

“93 évesen a feleségemmel most vagyunk a legnagyobb szerelemben – mondta Hóvári János a Somogyi Hírlapnak. – Talán még fiatal korunkban sem volt ilyen. Én imádom őt, ahol van, ő meg engem, ahol vagyok.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top