Család

Adunk 3 tippet, hogy ne baltázd el a második házasságodat

Ha egy gyors pillantást vetünk a családi állapotról szóló statisztikákra, láthatjuk, hogy a kép elég lehangoló. Bár idehaza az utóbbi években valamelyest javult a frigyre lépési kedv, a válások száma nem csökken, sőt. A tengerentúlon egy további érdekes tendenciát is kimutattak: egy amerikai felmérés szerint a második házasságok még gyakrabban végződnek válással, mint az elsők. Míg az első házasságoknál 40-50 százalékos a válási arány, addig a második és harmadiknál már ez a szám felmegy 75 százalékra. Pedig lehet a dolgokat okosan is csinálni.

Ezek alapján azt a következtetést is levonhatnánk akár, hogy házasodni dőreség, és csak vesztegetjük vele az időnket, főleg ha már túl vagyunk egy váláson. Ám közben mind ismerünk számtalan sikertörténetet párokról, akik a második, harmadik házastársuk mellett találták meg a holtodiglan-holtomiglan fajta boldogságot.

A statisztikáknak ellentmondva a köztudatban az él inkább, hogy egy második házasság erős, és kitart a sírig.

Ha a hangzatos sikersztorik mögé nézünk, rájövünk, hogy az igazság sokkal bonyolultabb, mint a statisztikák és az anekdoták mutatják. Mert valóban úgy van, hogy a második házasság néhány alapvető buktatója miatt nagyobb az esély a válásra, de közben az a tapasztalat, amit a párok az előző házasságukban szereztek, kincset ér, ha okosan használják, és a javukra szolgálhat, azaz nagyobb az esélyük az együtt maradásra.

Lucy L. Brown neurológus és Helen Fisher biológiai antropológus írta le az Anatomy of Love című könyvben a leggyakoribb okokat, amik egy második házasság széthullásához vezetnek. Szerencsére azt is elemezték utána, hogy hogyan lehet sikeres egy második, harmadik, sokadik házasság.

Adunk három tippet, hogy ne baltázd el a második házasságodat

A három leggyakoribb ok, ami a második házasság széthullásához vezet

1. Csak kell valaki, akihez kötődhetsz

Sokan félnek egyedül lenni, úgy érzik, hogy nem lehet teljes, boldog életük párkapcsolat nélkül. Ha az első házasságod hirtelen vagy tragikus módon ért véget, akkor még erősebb lehet benned az a késztetés, hogy mindenképpen helyettesítened kell az előző párodat valakivel, hogy újra normálisan tudj működni. Ez elég komoly kockázat, mert ha ilyen indokból házasodsz újra, akkor nem az érett, mély szeretetet éled át az új partnereddel, te is és ő is érezni fogjátok, hogy csak helyettesít az életedben valakit. Az ilyen házasságok nem mindig végződnek persze válással, de határozottan a veszélyeztetett kategóriába esnek.

 

2. Bizalmatlanság, túlzott önvédelem

A válás során mindenki sérül, ez a sérülés pedig könnyen fordulhat át túlzott önvédelembe. Hogy nehogy megbántson az új párod is, már eleve nem vagy hajlandó megnyílni előtte teljesen. Mintha mindig ugrásra készen állnál, hogy mikor történik valami borzasztóan fájdalmas veled mellette. Ez nem túl kedvező egy új szerelem szárba szökkenéséhez, és a végén vezethet önbeteljesítő jóslatként a kapcsolat halálához, mert az első apró probléma esetén már a válással kacérkodsz.

Akkor is elfordulhat ilyen önvédelmi reflex, ha már annyira önállóan felépítetted az életedet egyedül, hogy úgy érzed, az új házastárs csak felborítja az amúgy is kényes egyensúlyt. Sokan az emiatt keletkező konfliktusokat még a randizás időszaka alatt meg tudják oldani, de még többen átviszik az új házasságba magukkal. Így pedig nehéz fenntartani egy kiegyensúlyozott kapcsolatot.

Adunk három tippet, hogy ne baltázd el a második házasságodat

3. Nem akarod belekeverni a másikat az életedbe

A hagyományos házasodási út az lenne, hogy fiatalon egybekeltek, lesz pár gyereketek, együtt fejlődtök az úton, és erős, intim kapocs alakul ki köztetek az együtt töltött évek alatt. Egy második házasságba az életednek egy későbbi pontján ugrasz bele, amikor már több jelentős mérföldkövön átestél egyedül vagy az előző pároddal. Már beindítottad a karriered, vannak gyerekeid, van otthonod, kialakult kapcsolataid. Előfordulhat, hogy az új partnereddel nem merültök nyakig emiatt egymás életében, problémaként merülhet fel, hogy mikor és hogyan mutassátok be egymást a gyerekeiteknek, anyukátoknak, és egyáltalán, mennyire osztozzatok a saját életeteken a másikkal.

A három legfontosabb lépés a sikeres második házassághoz

Nincsenek nyilván varázsszavak, amelyeket elmormolva két rózsafüzér között majd sikerre viszik a házasságot. A szakértők inkább irányelveket mutatnak csak, hogy minimalizálni tudd a kockázatokat a saját házasságodban.

Adunk három tippet, hogy ne baltázd el a második házasságodat

1. Ne hagyd ki a gyászmunkát

Mindegy, hogy miért vagy hogyan ért véget az előző házasságod, meg kell gyászolnod. Ha rossz házasság volt, tele veszekedéssel, akkor jó eséllyel pszichésen és érzelmileg is sérültél. Nem tudsz új, felnőtt, hosszú távú kapcsolatot kezdeni, amíg vissza nem kapod az érzelmileg egészséges önmagadat. El kell előbb jutnod a gyászban odáig, amikor már értékelni tudod, milyen fontos része az előző házasságod a múltadnak, őszintén vissza tudsz nézni, meglátni a jót és rosszat, és meg tudod fogalmazni magadnak, milyen tapasztalatokkal gazdagodtál.

2. Adj időt az új kapcsolatnak

Mielőtt fejest ugranátok egy új házasságba, ismerjétek meg egymást teljesen. Haladjatok lassan, beszéljetek át minden rázós, problémát jelentő témát, és alaposan vizsgáljátok meg, mennyire illetek egymáshoz. Biztosnak kell lenned magadban és a másikban, mielőtt igent mondasz, hogy nyíltan és őszintén vágjatok bele a házasságba.

Adunk három tippet, hogy ne baltázd el a második házasságodat

3. Alapfeltétel, hogy a családok jól kijöjjenek egymással

Jóval az esküvő előtt meg kell ismerkednetek egymás gyerekeivel, még akkor is, ha féltek tőle, hogy mennyire alakítják át a kapcsolatotokat. Ha úgy érzed, olyan ember van melletted, akivel szívesen összekötnéd az életed, akkor hozd össze a számodra legfontosabb családtagjaiddal és a gyerekeiddel. Ha barátságban vagy az exeddel, volt anyóssal, apóssal, akkor őket is vond be nyugodt szívvel a körbe. Minél inkább egymás családi életének részévé váltok az esküvő előtt, annál kevésbé zavarja majd meg a házasságot bármilyen családon belüli konfliktus.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top