Család

Tudjon a szülő mindenről, ami az iskolában történik

Mindenről kell tájékoztatnia az iskolának a szülőt, ami az intézmény falain belül történik? Nos, Texasban úgy gondolják, igenis joguk van a szülőknek gyermekük minden lépéséről tudniuk, amire máris törvényt alkottak. És így könnyen lehet, hogy a szülő az iskolától értesül először, hogy gyermeke inkább a saját nemét kedveli.

Az újonnan benyújtott törvénytervezet értelmében Texasban köteleznék az állami fenntartású iskolákat, hogy számoljanak be a szülőknek minden tudomásukra jutott információról még akkor is, ha azt a gyerek bizalmasan szeretné kezelni.

A republikánusok radikális konzervatív szárnyához tartozó Konni Burton szenátor, a törvénytervezet megalkotója úgy gondolja, a szülőknek teljes joga, hogy minden információt ismerjenek gyermekükről, legyen az a tanulmányi eredményével kapcsolatos, a lelki életére, az egészségére vonatkozó, de még a nemi irányultságáról, így akár a másságról is tudniuk kell.

A törvény értelmében fegyelmi eljárás alá vonhatják azokat a tanárokat, akik elmulasztják a rájuk bízott bizalmas információkról a szülőket tájékoztatni. Ilyen lehet az iskolapszichológussal történő beszélgetések leirata, mely akár a diák nemi identitásáról is szólhat, és amiről a gyerek a szakemberen kívül mással nem szívesen beszélt volna.

Hogy jó ez a szigorítás vagy sem, döntse mindenki maga.

(Humen Online)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top