Így él egy kerekesszékes pár két kicsi gyerekkel

Utoljára akkor beszélgettem Andival, amikor a második babáját várta. Már tapasztaltan, magabiztosan készült a szülésre, és abszolút optimistán állt a dolgok elébe, hiszen Emma Flóra kislánya teljesen ép és egészséges. De nem csak emiatt nem volt Andi lelkében a félelemnek semmi nyoma. Egyáltalán nem aggódott ugyanis amiatt, hogy születendő gyermeke ép testben érkezik-e vagy sem. Soha nem felejtem a szavait, amikor azt mondta:

mi őt akartuk, őt várjuk, akkor is szeretni fogjuk, ha bagoly lesz.

Hát nem az lett. Leonárd Bercel, az Oláh-Koppány házaspár másodszülöttje júliusban gyönyörű, ép kisbabaként jött világra.

A másság a világ legtermészetesebb dolga – ezt tanulja Emma Flóra kerekesszékes szüleitől

Az új családtag, a kis Bercók teljes ünnepi díszbe öltöztetve, fehér ingben, fekete nyakkendőben, mellényben egy kis öltözőhelyiségben várja, hogy anyukája teljesítse aznapi társadalmi szerepvállalását. Most, ebben a komoly szettben sokkal inkább Leonárd Bercel, mint Bercók. “Andinak a Bercel tetszett, nekem a Leonárd, így lett két neve. Én otthon Leónak is szólítom, de mások többnyire Bercóknak, úgyhogy valószínű, hogy Bercók marad majd – avat be Oláh Sándor, az édesapa. Irigylésre méltó türelemmel ringatja a vállán a székkel előre-hátra gurulva a sírdogáló babát. – Nyűgös már, aludnia kellene. Az előbb szoptatta meg az anyja, talán még nem is böfizett. Meg hát ez az első, hogy kimozdulnak, eddig legfeljebb csak orvoshoz mentünk. Most hirtelen sok az ember, idegen a környezet.”

Emma Flóra, a mesemondó nagytesó

Sanyi egyébként egyáltalán nem ideges, látszik, hogy van rutinja, nem esik kétségbe attól, hogy Bercók hangoskodik, dudorászik neki, s közben Emma Flórára, a négyéves nagylányra is figyel. Aki ügyesen elfoglalja magát: rajzolgat vagy a tabletjén játszik. “A fiam kicsit sírósabb, talán hasfájósabb is, mint Emma, neki sokkal könnyebb volt elterelni a figyelmét.

Bercókot a víz nyugtatja meg, akkor azonnal elhallgat. Hárman szoktuk fürdetni a kis kádban, körbevesszük, úgy pancsolgatunk. De Emma is szívesen nyugtatgatja a kisöccsét, énekelget, mesél neki. Ő választotta a kiságyban lévő rácsvédő huzatát, mindenféle állat van rajta, azokról szövi a kis történeteit.

“Igaziból csak elaltatom – magyarázza Emma, amikor hozzá fordulok. – És legtöbbet az őzikéről szoktam mesélni.” Emmával kisétálunk a folyosón, át a galérián, le a büfébe egy kis innivalóért. Ő szalad, de azért szót fogad, amikor megfogom a kezét. Leselkedik anyukája után a színpad melletti kis ajtón keresztül. “Csak köszönök anyának. Szia, anya!” – szól oda, mielőtt odaérnék, hogy visszatereljem a kis szobába, ahol várja apukája és az egyre türelmetlenebb kis Bercók. Sanyi egy kis teával próbálja csitítgatni a babát. “Amikor otthon vagyok, én pelenkázom, játszom vele kicsit, amíg Andi elmosogat vagy Emmával foglalkozik. Így ő sem érzi úgy, hogy háttérbe szorult a kisöccse miatt.

Az apuka a Budapesti Művelődési Központban dolgozik, és egy ideje a péntek délutáni Életrevalók akadálymentes filmklubot is ő szervezi. “Otthon is sokat ülök a gép előtt, tegnap is éjfélig fent voltam. De azért első a család, megvárom, amíg elalszanak, utána állok neki. A munkamegosztás viszonylag egyszerű: reggel én viszem Emmát oviba, onnan kerekezek a munkahelyemre, délután pedig a munkából megyek érte.”

Időközben Bercók, akit a vállamon ringattam, elaludt, Sanyi csinál neki helyet az egyik asztalon, oda fektetem. Már ezért megérte eljönni, sikerélmény a köbön, nem utolsósorban a szülők is hálásak. Kicsit izgulok, hogy felébred, ahogy érzi a helyzetváltozást, de mozdulatlanul piheg tovább. Sanyi szorosan mellette ül, nehogy leguruljon. Közben kihasználja az időt, gyorsan kitölt néhány papírt, a filmklubhoz kellenek.

Ahogy Andi mondta korábban, szuper édesapa. Ezt most is megerősíti az anyuka, amint visszagurul a családhoz. “Igyekszem is meghálálni a fáradozásait, például azzal, hogy reggel én keltem és készítem Emmát, miután Bercókot megszoptattam, hogy ő kicsit tovább pihenhessen – mondja Oláh-Koppány Andrea. – Tudom, hogy ezek az alváspercek nagy kincsek. Délután többnyire Sanyi van Bercókkal, hogy én Emmával is tölthessek egy-két órát. Vagy sétálunk egy kicsit együtt, ha jó kint az idő. Eddig mindent megoldottunk magunk, szerintem továbbra is így lesz.

Tulajdonképpen összesen egyszer kértük meg a szomszédot, hogy vigyázzon Emmára, amikor megindult a szülés.

Bercók váratlanul, a programozott időpontnál két héttel korábban kéredzkedett ki a pocakból. “Egyre sűrűbben jöttek a fájások, el kellett indulnunk a kórházba. A közeli Szent Imrében szültem, még volt időnk odakerekezni Sanyival. Ahogy odaértünk, szinte már toltak is be a műtőbe. Minden simán ment, egy kisebb konfliktust leszámítva, amikor azért harcoltam, hogy elaltassanak. Korábban már egyeztettem erről az orvossal, de ott éles helyzetben,

egyperces fájások mellett kellett meggyőznöm az épp ügyeletben lévő aneszteziológust arról, hogy a megtekeredett gerincembe ne akarjon érzéstelenítőt szúrni.

Ragaszkodtam az altatáshoz, ahogy korábban, Emmánál, hiszen féltem attól, hogy véletlenül nem jó helyre szúrják a tűt, aminek nálam elég nagy a kockázata, és akkor le is bénulhatok.” Húsz perccel a problémamentes műtét kezdete után Sanyi már a kezében tarthatta kisfiát.

Miközben beszélgetünk, Bercók felébredt, már szopik lelkesen. “Három napot voltunk kórházban, a személyzet minden tagja nagyon rendesen, segítőkészen viszonyult hozzánk. Mondjuk sokat voltam egyedül, kellett a lelkierő, hogy mozdulni tudjak a babához, de túléltük. Sajnos nem sokkal a szülés után elkaptam valami csúnya fertőzést, hasmenésem volt napokig, sokat fogytam, nagyon legyengültem. Még nem sikerült teljesen felépülnöm, érzem, hogy gyengébb vagyok, mint korábban.” Andinak még kicsit nehézkesen megy a mozgás, a fotelból vissza kell segíteni a székébe. 

Közben más újságírók is érkeznek, sokan kíváncsiak a családra, és arra, hogy Andinak miért fontos az esélyegyenlőségi program, amit teljes elhivatottsággal támogat. “Májusban indult el a weboldalunk, a főnököm, Baráth Andrea ötletei alapján, én is részt vettem a felépítésében. Amióta szülési szabadságon vagyok, a férjem vette át az érdemi munkát. Viszont nagyon jó látni, hogy végre létrejött egy egyedülálló kezdeményezés, amelynek én is részese vagyok.”

A program weboldalán a civil szervezetek, a vállalatok és az önkormányzat találhatnak egymásra, tölthetik fel esélyegyenlőségi, családbarát, fenntarthatósági vagy önkéntes programjaikat, kereshetnek partnereket, szolgáltatókat, támogatókat. “Már vannak konkrét, megvalósult vagy folyamatban lévő programok, amelyek élvezői ennek a csatornának köszönhetik a segítséget. És erre nagyon büszkék vagyunk.”

Elhivatottan a családban és a társadalomban

“A fiam felkapott székestől, és felvitt a lépcsőn a szülőire” – anyák kerekesszékben

Andi, aki tavasszal a Facebookon is létrehozott egy csoportot Guruló kismamák néven, ahol kerekesszékes családok és támogatóik cserélhetnek tapasztalatokat, másodállásban dolgozott a XI. kerületi önkormányzatnál.

“Emma mellől nagy bánatomra korán, féléves korában vissza kellett térnem a munkába, szükségünk volt a pénzre, én voltam a családfenntartó. Viszont most egyelőre nem tervezem a munkába állást, szeretném kiélvezni az első időszakot, ameddig csak lehet. Ráadásul utánajártam, kiderítettem, hogy a gyed extra mellett jogosult vagyok a rokkantsági járadékomra is. Mondjuk nem volt egyszerű, egy ismerősöm küldte el a saját határozatát, azzal kerestem meg az OEP vezetőségét. Alsóbb szinteken egyszerűen nem adtak érdemi választ, vagy szimplán elutasították a két járandóság egyidejű fizetését. Nekünk nagyon nem mindegy, hiszen így tovább itthon maradhatok Bercókkal, ami nagyon fontos volt a lelkemnek. Biztos vagyok benne, hogy a kiegyensúlyozottságom az egész családomra jó hatással lesz.”