Család

Vesekővel ment kórházba, egy egészséges kislánnyal távozott

A középkorú nő erős alhasi fájdalmak miatt ment kórházba. Mikor közölték vele, hogy hamarosan szül, nem akart hinni a fülének.

“Sokszor 9 hónap is kevés ahhoz, hogy az ember felkészüljön arra, hogy gyermeke lesz. Nemhogy 30 perc” – nyilatkozta Stephanie Jaegers, miután világra hozta negyedik gyermekét. A középkorú édesanya nem sokkal korábban kínzó alhasi fájdalmakkal ment kórházba, és ahogy arról az USA Today című amerikai hírportálnak beszámolt, azt hitte, a panaszait vesekő okozza.

“Mikor az ügyeletes orvos megvizsgált, megkérdezte tőlem, hogy nem vagyok-e terhes, de nemet mondtam. Már épp készültek volna megröntgenezni, mikor az orvos leállította a procedúrát, és közölte, röntgen helyett ultrahangos vizsgálatot végeznek rajtam” – mesélte Stephanie, akinek még ekkor se esett le, hogy várandós lehet.

Vesekővel ment kórházba, egy egészséges kislánnyal távozott

Csak a vizsgálatot követően szembesítették azzal, hogy várandós, ráadásul a terhessége vége felé jár. Stephanie fél órával később egészséges kislánynak adott életet. Azt mondja, mivel a terhesség alatt végig menstruált, egy pillanatig sem gyanakodott arra, hogy az egyéb tüneteit – fáradékonyság, émelygés, hízás – a terhesség okozná.

Olvass még többet a terhességről az NLCafé oldalán: 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top