Család

96 évesen született gyereke

90 fölött lett kétszeres apuka és egyben világrekorder egy indiai férfi.
A büszke apa

A büszke apa

Forrás: The Sun

Eddig is a 96 éves Ramjeet Raghaav volt a világ legidősebb apukája, hiszen első gyermeke, Bikramjeet mindössze két évvel ezelőtt született. Így aztán néhány nappal ezelőtt a saját rekordját döntötte meg, amikor felesége, Shakuntala világra hozta a második közös gyermeküket, Ranjeetet is. Az anyuka is inkább csak a férjéhez képest fiatal, ő ugyanis 54 éves. Mindkét kisfiú teljesen egészséges.

Az Észak-Indiában élő pár 22 éve házas, ám első kisbabájuk érkezésére két évtizedet kellett várniuk. Második gyereket ugyan a korukra való tekintettel nem terveztek, ám ma már örülnek a kis Ranjeet érkezésének.

Ramjeet és Shakuntala saját bevallásuk szerint minden éjjel több alkalommal is szeretkeznek, amiért sokan irigykednek rájuk. A férfi azt állítja: szexuális aktivitását és nemzőképességét annak köszönheti, hogy minden nap fogyaszt mandulát, vajat és tejet. “Törődöm a feleségemmel, és mindent megadok neki, amit csak kíván. Nagyon boldog asszony” – nyilatkozta a sajtónak.

Az idős apuka egész életében egyszerű gazdálkodóként dolgozott, de azt szeretné, hogy a fiai tanuljanak és állami tisztviselők legyenek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top