Család

Kiveszik az iskolából a lányok bugyijába nyúlkáló 8 éves fiút

Kiveszik a gödöllői általános iskolából szülei azt a 8 éves kisfiút, aki rendszeresen zaklatta és durván megalázta osztálytársait, az egyik kislányt pedig haverjaival a földre teperte, és a bugyijába nyúlt.

Másik iskolába viszik szülei az osztálytársa bugyijába nyúlkáló 8 éves gödöllői kisfiút. A még csak harmadik osztályos gyerek több kislány osztálytársát zaklatta, és durván megalázta. Szülei szerint fogalma sem volt, mit csinál, csak játszott velük. A többi szülő felháborodása miatt először másik osztályba helyezték a gyereket, a legfrissebb információk szerint a renitens fiú szülei inkább úgy döntöttek, másik iskolába íratják a kisfiút.

Az illetékes tanke­rület és a Klik is vizsgálja a történteket. Egyúttal kérték a sajtót, hamis vagy ellenőrizetlen hírek terjesztésével ne tegyék tönkre egy gyermek életét. Ezen a kijelentésen a Borsnak nyilatkozó szülők teljességgel ledöbbentek, hiszen hat kisgyermek is érintett a zaklatási ügyben, akik a renitens 8 éves fiú viselkedése miatt komoly pszichológiai segítségre szorulnak jelenleg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top