Család

Kisgyerekes anyukát alázott a fiatal srác, az apja tette helyre

A húszas évei elején járó fiatalembert zavarta az étteremben síró kisbaba, ezért szólt be az anyukának. Szerencsére a fiú apja is hallotta az epés megjegyzést.

Szülőnek lenni a világ egyik legnehezebb feladata. És nem csak azért, mert a babák olykor igen kellemetlen helyzetben hoznak azzal, hogy nyilvánosan ordítanak, vagy épp ürítenek, hanem azért is, mert sokszor évtizedekkel később sem túl egyszerű kezelni őket. Erről minden bizonnyal sokat tudna mesélni az az édesapa, akinek gyermeke a minap került összetűzésbe Lucy Hatamival, az elsőgyermekes anyukával.

Lucy Facebook-posztjában leírta, aznap csak reggelizni ugrott ki 8 hónapos kisfiával az otthonukhoz közeli étterembe. Hozzátette, elgyötört, fáradt és farkaséhes volt, ezért döntött úgy, hogy főzés helyett kivételesen étterembe megy. Kisfia valamikor a rendelés és az étel megérkezte között kezdett sírni, és bárhogy igyekezett, nem tudta őt elcsendesíteni.

Kép forrása: Facebook
Kép forrása: Facebook

“Ekkor hallottam meg a megjegyzést. A mögöttem ülő fiatal sráctól jött, aki fennhangon követelte, hogy hallgattassam el azt az izét” – írta az anyuka, akit saját bevallása szerint szíven ütött a megjegyzés. Ám még mielőtt visszavághatott volna, valaki megelőzte. “Mikor odafordultam, hogy mondjak neki valamit, láttam, hogy a vele szemben ülő édesapja megragadja a fülét, majd azt mondja neki: »Mit gondolsz, ennyi idősen te bármivel is különb voltál?«”

A posztból kiderült, hogy a feldühödött édesapa ezután bocsánatkérésre kötelezte fiát, majd kifizette Lucy reggelijét. “Nem tudok elég hálás lenni ennek az apukának, aki még 20 év elteltével is emlékezett arra, milyen nehéz dolog ez egy kisbabával.”

Olvass még többet az apákról az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top