Család

Szüleitől lopott az iskolai zsarolóktól rettegő gyerek

Az általános iskolás fiútól újabb és újabb összegeket zsarolt ki két iskolatársa.

Egy 16 éves és egy nála fiatalabb diák idén februárban egy gyöngyösi általános iskolában elkapta egy gyermekkorú iskolatársát, a mosdóba vitték és ott lökdösés, rugdosás közepette megfenyegették, hogy ha nem visz nekik másnapra ötezer forintot, akkor megverik.

A fiú a spórolt pénzéből adta át nekik az összeget, mire az elkövetkező napokban zsarolók újabb és újabb pénzeket követeltek tőle. Emiatt a gyerek megtakarított pénze rövidesen elfogyott, ám annyira rettegett, hogy a szüleitől is lopott pénzt azért, hogy ki tudja fizetni a zsarolóit.

Előfordult olyan is, hogy a két fiú az egyik szünetben a sértett fejét nekiszorította az iskola földszintjén található italautomatának, miközben a kezét hátracsavarták, és azzal fenyegették, hogy ha nem viszi a pénzt, akkor “meghal”. A bántalmazásnak akkor egy tanár vetett véget.

A fiú pár nap múlva aztán beszámolt a szüleinek a megpróbáltatásairól, és sírva bevallotta nekik, hogy a fenyegetések hatására több ezer forinttal meglopta őket. A szülők ezután a rendőrséghez fordultak.

Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség a 14. életévét betöltött fiatalkorú elkövetőt folytatólagosan megvalósított, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettével vádolja, és indítványozta, hogy a bíróság próbaidőre felfüggesztett, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztés büntetésre ítélje, a próbaidő tartamára rendelje el a pártfogó felügyeletét, valamint 35.000 Ft erejéig alkalmazzon vele szemben vagyonelkobzást is, tekintettel a bűncselekmény elkövetése folytán bekövetkezett jogtalan vagyongyarapodására.

ugyeszseg.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top